A Nobel-díjas közgazdász, egykori elnöki tanácsadó Joseph Stiglitz-Greg Palast interjú alapján készült beszámoló nem friss anyag. Még a "terror" elleni háború meghírdetése előtt, 2001 áprilisában született, még sincsen sok nyoma. A mainstream médiában is jelent meg róla pár cikk, de főleg alternatív és baloldali szájtokon említik és ahogy az az igazán forró témákkal lenni szokott, nincsen igazán folytatása. Pedig az egykori Világbank alelnök bennfentes állításainak horderejét csak a "Pentagon-papírok" kiszivárgásához lehetne hasonlítani, amelyekből kiderült, a Johnson-adminisztráció évekig szisztematikusan hazudott a vietnámi amerikai szerepvállalásról,  célokról és kilátásokról.

"Ha Isten nem akarja, hogy megnyírjuk  őket, nem csinál belőlük birkát" (Calvera a Hét mesterlövészben)

 De hol érint bennünket ez most?

 Mivel sajnos kis hazánk a válság és a tehetetlen kormányok miatt elveszítette azt a kevés megmaradt pénzügyi függetlenségét, 2008. végén az EU és a Nemzetközi Valutalap (IMF) által biztosított pénzügyi mentőcsomagra szorult. Ismét dolgunk lett éppen azzal az intézménnyel, ami Stiglitz szerint csoportérdekeket szolgálva -a  létrehozásának céljához képest szöges ellentétben - tudatosan törekszik a segítségre szoruló gazdaságok tönkretételére, nemzetek kifosztására és erőforrásaik megszerzésére. Zanzásítva, ha kisegít az IMF és csóró voltál, az is maradsz, ha nem voltál az, akkor sincs baj, mert még lehetsz. A Valutaalap engem személy szerint az olyan uzsorásra emlékeztet, aki akkor jelenik meg, ha nagy bajban vagy és nincs igazán választásod, hogy azután  a kamatos kamatokat rádtukmálva elvegye mindened. A Világbank és a WTO pedig ugyanennek a tehénfejő franchise-nak az eszköztárába tartozik.

 A beszámoló olvasható többek például itt: www.gregpalast.com/the-globalizer-who-came-in-from-the-cold/

 Sajnos és nem meglepő módon az IMF-et kompromittáló anyagok legjobb tudomásom szerint még nem találtak utat még a világhálóra (ennél kevesebbért is öltek már embert), azok ma is az interjúkészítő Grep Palast újságíró/rendező tulajdonában vannak, (a hagyaték kérdése érdekes lesz...) ezért az elmondottakat még lehet magánvéleményként kezelni. A Valutaalap különösebben nem is srapálta magát a cáfolattal. De nézzük is át vázlatosan, miről is van szó, mi az ördögi terv? A logikája egyszerű és túlságosan is életszerű, hogy csak úgy átléphessünk rajta.

Több ország, egy recept

 Az IMF noha úgymond specifikusan vizsgál minden országot, ami hozzá fordul, a gazdasági-pénzügyi kúra, amit kizárólagosan elvár a kölcsönök folyósításáért cserébe, eléggé egyhangú.

 A Valutalap tisztviselői igazából nem jutnak át az ötcsillagos hotelek küszöbein, ennek ellenére néhány szám ismeretében magabiztosan nyújtják át a betegnek a keserű pirulát. A rugalmasságuk az eszköztárt tekintve egy tégláéval vetekszik. Persze a feltételeket a bajban lévő ország politikusai "a nép nevében" önként vállalják, de ezeken a tárgyalásokon teljesen nyílvánvaló, ki is diktál kinek. Az IMF gazdasági csodájának a receptje kínosan ismerős lehet számos hazai volt és jelenlegi politikusnak (na ők azok, akik anyagilag sosem jönnek ki rosszul az egész buliból).

"The best democracy money can buy"

 Stiglitz az első lépés privatizácót (1) cinikusan csak "briberizaton"-ként emlegeti, ami a lefizetés, megvesztegetés és az előbbi összeházasításából született kifejezés. Országról országra egész gazdasági szektorokat (pl. víz és energiaszolgáltatás) vertek el bagóért, hogy aztán piaci verseny helyett monopol-helyzetek vagy kartell-gyanús szituációk jöhessenek létre. Közben a a titokban lealkudott vételárakért cserébe helyi politikusok jutaláka szépen titkos bankszámlákra vándorolt. A korrumpált vezetés hatalomban tartása aztán (ha még akadt kiszemelt préda) azután minden pénzt megért Stiglitz az 1995-ös orosz privatizációs hullámot hozza fel példaként, aminek eredményeképpen az addig is alapsoan megcsappant nemzeti össztermék a felére zsugorodott és az ország kiszolgáltatva várta az 1997-es Délkelet-ázsiából kiinduló valutaválság hullámait, amikor aztán az IMF ismét segítő kezet nyújtott...

 Második lépésben lehetővé kell tenni a nemzetközi tőkének, hogy akadálytalanul áramolhasson ki és be a határokon (leginkább ki). Ezek a forró, spekuláns-pénzek (2) aztán a baj első jelére el tudnak párologni, a visszacsábításuk pedig sokba van  az amúgy is eladósodott, adósságtörlesztéshez hitelt felvevő országok számára, hiszen emelniük kell az államkötvényeik kamatait, hogy finanszírozhassák az adósságaikat és egyáltalán az ország működését. A kamatok az égbe szöknek, az IMF el is várja ilyen esetben azok emelését, határ pedig a csillagos ég. A következmény az adott országban általános pénztelenség, és elértéktelenedés, fogyatkozó termelés, kiüresedett államkincstár. Ez csak az egyik baj ilyenkor, de a további folyósításért a feltételek is tovább szigorodnak,  vastagodnak az elvárásoktól a titkos záradékok. Persze ami értékes lehet és még elmozdítható, abból ilyenkor remekül be lehet vásárolni, csak a haszonélvezőket nem odahaza kell keresni. Stiglitz beszámol arról is, hogyan rimánkodott az új etióp miniszterelnök, hogy a pénzügyi segélyt az ország újjáépítésére fordíthassa, de kénytelen volt belemenni, hogy az öszeget az amerikai államkincstárban kössék le 4%-os kamatra, míg az ország 12%-os kamatra volt kénytelen USA dollárt vásárolni. Így az a pénz végül sose jutott el oda, akiknek eredetileg szánták.

"Greed is good"

 Ha még nem lenne elég a baj, a Valutaalap harmadik lépésként elvárja az árak "piaci" alapokra helyezését (3). Az egyes pontból következően ez gyakorlatban az árak nyakló nélküli emelését emeli addig a pontig, amit már a nép kaszára-kapára kapása követne. Azt gondolnánk, hogy a pénzszivattyú működtetése és az őslakosok kizsigerélése és létminimumon tartása pontot is tehetne a történet végére, de sajnos ez nem így van. A fokozódó nyomor és kilátástalanság szülte zavargások nem járulékos veszteségként, nem is számított mellékhatásként, hanem egy szükségszerű fázisként vannak elkönyvelve. Ez az a pont, ahol a magazinunk számára érdekessé válik a dolog, hiszen zavargásokat már sokszor, sokféle okból idéztek elő, de ilyen gigászi sémában még volt a dolog elhelyezve.

De miért is érdeke az IMF-nek zavargások kitörése?

 Tudom, a kérdésben megfogalmazott állítás elég meredék, de haladjunk tovább az előző gondolatmeneten. Az "IMF-riot"(3.5) Stiglitz állítása és a mezei halandó számára nem hozzáférhető dokumentumok  rideg nyelvezete alapján kiszámított. Nagyszerű alkalom  a megmaradt nemzeti erőforrások megszerzésére, vagyis az emberek vélhetőleg jogos és elkeseredett tiltakozása, ellenszegülése is a hatalmasok játékait szolgálhatja. De még ezen is lehet csavarni egyet. Az etnikai-szociális feszültség kártya kijátszható. 1998-ban Indonéziában a szegény tömegek számára megfizethetetlen élelmiszer és üzemanyag áremelkedés következtében kirobbant zavargásokra mégis inkább a kínai kisebbség elleni muszlim pogromok és tömeges nemi erőszak miatt emlékezünk, pedig több jel is arra utal, hogy a jakartai kínai negyed elleni támadásokat valakik igenis megszervezték (például elítéltek buszoztatásával). 

 Ezzel elvették a zavargásoknak azt az élét, amivel az IMF politikáját lehetett volna hibáztatni a káoszért. A kirobbant botránynak  komoly szerepe  lett a Suharto-rezsim hazai és külföldi elerőtlenedésében. A mór megtette kötelességét, az indonéz elnököt egy simulékonyabbra cserélték és nem utolsósorban megtörték a legnépesebb iszlám államot. Vannak további precedensek is, de fejezzük be előbb a gondolatmenetet. A belső zavarok és a pénzügyi bizonytalanság nyílvánvaló hatásal van az árakra és a tulajdonra, vagyis ismét nagyszerű alkalom nyílik a "bevásárolásra" és kölcsönök folyósításának folytatásához további feltételek szabására (a sajtóban gyakran szereplő arcok közül jellemzően Sorosék csinálnak ilyeneket).

 Végül elérkeztünk a negyedik ponthoz, ami nem más, mint az IMF hírhedt "szegénység csökkentő" stratégiája, ami nagyszerűen működik, ha az eredményt beszorozzuk -1-el. A több évszázados módszer neve az un. szabad kereskedelem (4), a fogalom lejáratásáért pedig sokan sokat tettek. Stiglitz a WTO és a Világbank szabályait a XIX. század oktrojált, egyenlőtlen kereskedelmi feltételeihez hasonlítja, amik például a kínai ópium-háborúkhoz vezettek. A fejlett gazdag országok elzárkóznak a kevésbé fejlettek elsősorban mezőgazdasági termékei elől, miközben elvárják hogy az utóbbiak minden akadályt bontsanak le és egyáltalán ne védjék saját piacaikat.

Egy kicsiny ország, Ecuador kálváriája

 Kis hazánknál háromszor nagyobb területű, de hasonló nagyságrendű lakossággal bíró Ecuador több évtizedes kényszerű nászban él a Valutalappal. és végigjárta mind a négy stációt. Típuspéldája az IMF elszegényítő stratégiájának. Rövid pórázon tartották, amíg a KGB autóbalesetekkel, a CIA repülőgépekkel dolgozott... Ecuador első demokratikusan megválasztott (nem kommunista) elnöke, Jaime Roldós Aguilera 1981-ben a panamai  Omar Torrijoshoz hasonlóan repülőbalesetben hunyt el (a roncshoz a helyi hatóságokat az amerikaiak oda se engedték), miután véget akart vetni az ország kizsigerlésének és jobb életkörülményeket próbált létrehozni. Az egyenlítői ország energiahordozókban és más természeti kincsekben gazdag, mégis Latin-Amerika egyik legcsóróbb országa, a lakosság 70 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.

 Időről időre a szegénység és az elégedetlenség, a hitelekért kirótt újabb és újabb megszorító intézkedések tüntetésekbe torkollanak. A brazil valutaválságot követően a tőke kimenekült az országból, az országot az El Nino és a nyersolaj árának esésének hatását is érezni lehetett. Az országot 45 százalékos infláció sújtotta, az  energiaárak néhány hónap alatt az ötszörösére növekedtek, a háztartások  a főzéshez elegendő gázt sem engedhették meg maguknak. Munkások, parasztok, diákok és őslakosok együtt meneteltek Quitoban, hogy aztán erőszakkal törjék őket le. A bankbetéteket befagyasztották. A nagyrészt külföldi kézben lévő olajlétesítmények és erőművek és a feléjük vezető út akvédelmére a kormány a hadsereget is kivezényelte, hogy a szakszervezetek nehogy blokád alá vegyék őket.

Amikor visszanyal a fagyi, vízháború Bolíviában

 Dél-Amerikában kb. féltucat országban privatizálták a vízműveket. Miután minden mást  a Világbank tanácsára már korábban elkótyavetyéltek (az állam ezzel a bevételei zömét  is eltapsolta, a multik pedig alig adóztak), az adósságban egyre csak fuldokló Bolíviában 1999-ben a Bush-családhoz szorosan kötödő Bechtel jutott negyvenéves koncesszióhoz. Hat hónappal később a multinacionális vállalat csapot-papot hátrahagyva menekült ki az országból. De ez a félév nagyon keserű és küzdelmes volt Dél-Amerika legszegényebb országának, farmerek és városiak számára egyaránt. A Cochabamba-i tüntetések jellegzetéssége volt az éneklő és trombitáló, rezesbandás felvonulás, állítólag azért, mert énekelve-fújva jobban bírni a könnygázt...Voltak megindító pillanatok is, amikor a bolíviai himnuszt éneklő tüntetők láttán  a rohamrendőrök először tanácstalanul álltak, aztán levették a sisakjukat.

  Persze nem volt a dolog mindig ilyen békés, a tüntetők a motoros rendőrök ellen az út felett kábeleket feszítettek ki. Rögtönzött fegyverek, parittyák szöges csapdák is előkerültek, véres utcai harc is kialakult. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a háztartások 40 százalékában előtte sem volt vezetékes víz és a közművek állapota is gyalázatos. De akiknek volt, azoknak addig az a rossz minőségű, bizonytalan folyású víz  legalább megfizethető volt (az ivóvizet az ilyen helyekre ma is teherautóval hordónként szállítják, borsós összegért).

Nagyobb térképre váltás

  A Bechtel megérkezésével ez gyorsan megváltozott, részben a visszájára.  A közkutak, a vízpumpák, a teljes infrastruktúra a Bechtel tulajdonába került.  A vezetékes víz eljutott új helyekre, de megfizethetetlen áron. Az egekig emelkedő árak nyomán kitört tiltakozások miatt a Bechtel vállakozása 2000 áprilisára négy hónap alatt befuccsolt, a közművek visszakerültek állami tulajdonba, az igazgatás helyi kontroll alá került. A privatizációs próbálkozásoknak ezzel nem lett viszont vége, az idehaza is ismerős Suez Company a főváros La Paz egy kerületében próbálkozott, de a tüntetések miatt ők is bedobták a törülközőt. A multik taktikát váltottak és az infrastruktúra helyett a vízforrásokat (pl. tavakat a hegyek között) próbálják megcélozni, vagyis vízügyben még alighanem hallunk Dél-Amerikáról.

 Végül egy kis tanmese a megszorítások valódi jelentéséről, James Corbett-től. Nemcsak egy holdkóros, munkahelyéről heccselt közgazdász vádaskodásáról van  tehát szó.

További olvasnivaló:

IMF riots in Europe?

globalsociology.com/2010/05/20/imf-riots-in-europe/

Romanians in palace protest over cuts to pay and pensions

www.scotsman.com/news/Romanians-in--palace-protest.6385434.jp

Victims of 1998 Indonesia riots still silent

www.reuters.com/article/idUSJAK181222

IMF tightening control

ipsnews.net/news.asp

IMF has one cure for debt crisis

www.guardian.co.uk/business/2010/may/09/greece-debt-crisis-imf-european-commission

Milyen lesz az államcsőd?

jailhouse.blogozz.com/2009/02/02/milyen-lesz-az-allamcsod/

Clashes in Greece as thousends protest in general strike

www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5gCZcsiki1yUhc19b85-vWXLVioCA