Riot Magazin

Sztrájk, tüntetés, zavargások anatómiája, lázadás, civil engedetlenség és önszerveződés, szakszervezetek. Mert minden generációnak megvan a maga harca. Mi vagyunk a jövendő káosz hírnökei.

Friss topikok

HTML

Az IMF riot

2010.07.31. 15:22 | TheQuestion | 1 komment

 A Nobel-díjas közgazdász, egykori elnöki tanácsadó Joseph Stiglitz-Greg Palast interjú alapján készült beszámoló nem friss anyag. Még a "terror" elleni háború meghírdetése előtt, 2001 áprilisában született, még sincsen sok nyoma. A mainstream médiában is jelent meg róla pár cikk, de főleg alternatív és baloldali szájtokon említik és ahogy az az igazán forró témákkal lenni szokott, nincsen igazán folytatása. Pedig az egykori Világbank alelnök bennfentes állításainak horderejét csak a "Pentagon-papírok" kiszivárgásához lehetne hasonlítani, amelyekből kiderült, a Johnson-adminisztráció évekig szisztematikusan hazudott a vietnámi amerikai szerepvállalásról,  célokról és kilátásokról.

"Ha Isten nem akarja, hogy megnyírjuk  őket, nem csinál belőlük birkát" (Calvera a Hét mesterlövészben)

 

 De hol érint bennünket ez most?

 

 Mivel sajnos kis hazánk a válság és a tehetetlen kormányok miatt elveszítette azt a kevés megmaradt pénzügyi függetlenségét, 2008. végén az EU és a Nemzetközi Valutalap (IMF) által biztosított pénzügyi mentőcsomagra szorult. Ismét dolgunk lett éppen azzal az intézménnyel, ami Stiglitz szerint csoportérdekeket szolgálva -a  létrehozásának céljához képest szöges ellentétben - tudatosan törekszik a segítségre szoruló gazdaságok tönkretételére, nemzetek kifosztására és erőforrásaik megszerzésére. Zanzásítva, ha kisegít az IMF és csóró voltál, az is maradsz, ha nem voltál az, akkor sincs baj, mert még lehetsz. A Valutaalap engem személy szerint az olyan uzsorásra emlékeztet, aki akkor jelenik meg, ha nagy bajban vagy és nincs igazán választásod, hogy azután  a kamatos kamatokat rádtukmálva elvegye mindened. A Világbank és a WTO pedig ugyanennek a tehénfejő franchise-nak az eszköztárába tartozik.

 A beszámoló olvasható többek például itt: www.gregpalast.com/the-globalizer-who-came-in-from-the-cold/

 Sajnos és nem meglepő módon az IMF-et kompromittáló anyagok legjobb tudomásom szerint még nem találtak utat még a világhálóra (ennél kevesebbért is öltek már embert), azok ma is az interjúkészítő Grep Palast újságíró/rendező tulajdonában vannak, (a hagyaték kérdése érdekes lesz...) ezért az elmondottakat még lehet magánvéleményként kezelni. A Valutaalap különösebben nem is srapálta magát a cáfolattal. De nézzük is át vázlatosan, miről is van szó, mi az ördögi terv? A logikája egyszerű és túlságosan is életszerű, hogy csak úgy átléphessünk rajta.

 

Több ország, egy recept

 

 Az IMF noha úgymond specifikusan vizsgál minden országot, ami hozzá fordul, a gazdasági-pénzügyi kúra, amit kizárólagosan elvár a kölcsönök folyósításáért cserébe, eléggé egyhangú.

 A Valutalap tisztviselői igazából nem jutnak át az ötcsillagos hotelek küszöbein, ennek ellenére néhány szám ismeretében magabiztosan nyújtják át a betegnek a keserű pirulát. A rugalmasságuk az eszköztárt tekintve egy tégláéval vetekszik. Persze a feltételeket a bajban lévő ország politikusai "a nép nevében" önként vállalják, de ezeken a tárgyalásokon teljesen nyílvánvaló, ki is diktál kinek. Az IMF gazdasági csodájának a receptje kínosan ismerős lehet számos hazai volt és jelenlegi politikusnak (na ők azok, akik anyagilag sosem jönnek ki rosszul az egész buliból).

 

"The best democracy money can buy"

 

 Stiglitz az első lépés privatizácót (1) cinikusan csak "briberizaton"-ként emlegeti, ami a lefizetés, megvesztegetés és az előbbi összeházasításából született kifejezés. Országról országra egész gazdasági szektorokat (pl. víz és energiaszolgáltatás) vertek el bagóért, hogy aztán piaci verseny helyett monopol-helyzetek vagy kartell-gyanús szituációk jöhessenek létre. Közben a a titokban lealkudott vételárakért cserébe helyi politikusok jutaláka szépen titkos bankszámlákra vándorolt. A korrumpált vezetés hatalomban tartása aztán (ha még akadt kiszemelt préda) azután minden pénzt megért Stiglitz az 1995-ös orosz privatizációs hullámot hozza fel példaként, aminek eredményeképpen az addig is alapsoan megcsappant nemzeti össztermék a felére zsugorodott és az ország kiszolgáltatva várta az 1997-es Délkelet-ázsiából kiinduló valutaválság hullámait, amikor aztán az IMF ismét segítő kezet nyújtott...

 

 Második lépésben lehetővé kell tenni a nemzetközi tőkének, hogy akadálytalanul áramolhasson ki és be a határokon (leginkább ki). Ezek a forró, spekuláns-pénzek (2) aztán a baj első jelére el tudnak párologni, a visszacsábításuk pedig sokba van  az amúgy is eladósodott, adósságtörlesztéshez hitelt felvevő országok számára, hiszen emelniük kell az államkötvényeik kamatait, hogy finanszírozhassák az adósságaikat és egyáltalán az ország működését. A kamatok az égbe szöknek, az IMF el is várja ilyen esetben azok emelését, határ pedig a csillagos ég. A következmény az adott országban általános pénztelenség, és elértéktelenedés, fogyatkozó termelés, kiüresedett államkincstár. Ez csak az egyik baj ilyenkor, de a további folyósításért a feltételek is tovább szigorodnak,  vastagodnak az elvárásoktól a titkos záradékok. Persze ami értékes lehet és még elmozdítható, abból ilyenkor remekül be lehet vásárolni, csak a haszonélvezőket nem odahaza kell keresni. Stiglitz beszámol arról is, hogyan rimánkodott az új etióp miniszterelnök, hogy a pénzügyi segélyt az ország újjáépítésére fordíthassa, de kénytelen volt belemenni, hogy az öszeget az amerikai államkincstárban kössék le 4%-os kamatra, míg az ország 12%-os kamatra volt kénytelen USA dollárt vásárolni. Így az a pénz végül sose jutott el oda, akiknek eredetileg szánták.

 

"Greed is good"

 

 Ha még nem lenne elég a baj, a Valutaalap harmadik lépésként elvárja az árak "piaci" alapokra helyezését (3). Az egyes pontból következően ez gyakorlatban az árak nyakló nélküli emelését emeli addig a pontig, amit már a nép kaszára-kapára kapása követne. Azt gondolnánk, hogy a pénzszivattyú működtetése és az őslakosok kizsigerélése és létminimumon tartása pontot is tehetne a történet végére, de sajnos ez nem így van. A fokozódó nyomor és kilátástalanság szülte zavargások nem járulékos veszteségként, nem is számított mellékhatásként, hanem egy szükségszerű fázisként vannak elkönyvelve. Ez az a pont, ahol a magazinunk számára érdekessé válik a dolog, hiszen zavargásokat már sokszor, sokféle okból idéztek elő, de ilyen gigászi sémában még volt a dolog elhelyezve.

 

De miért is érdeke az IMF-nek zavargások kitörése?

 

 Tudom, a kérdésben megfogalmazott állítás elég meredék, de haladjunk tovább az előző gondolatmeneten. Az "IMF-riot"(3.5) Stiglitz állítása és a mezei halandó számára nem hozzáférhető dokumentumok  rideg nyelvezete alapján kiszámított. Nagyszerű alkalom  a megmaradt nemzeti erőforrások megszerzésére, vagyis az emberek vélhetőleg jogos és elkeseredett tiltakozása, ellenszegülése is a hatalmasok játékait szolgálhatja. De még ezen is lehet csavarni egyet. Az etnikai-szociális feszültség kártya kijátszható. 1998-ban Indonéziában a szegény tömegek számára megfizethetetlen élelmiszer és üzemanyag áremelkedés következtében kirobbant zavargásokra mégis inkább a kínai kisebbség elleni muszlim pogromok és tömeges nemi erőszak miatt emlékezünk, pedig több jel is arra utal, hogy a jakartai kínai negyed elleni támadásokat valakik igenis megszervezték (például elítéltek buszoztatásával). 

 

 Ezzel elvették a zavargásoknak azt az élét, amivel az IMF politikáját lehetett volna hibáztatni a káoszért. A kirobbant botránynak  komoly szerepe  lett a Suharto-rezsim hazai és külföldi elerőtlenedésében. A mór megtette kötelességét, az indonéz elnököt egy simulékonyabbra cserélték és nem utolsósorban megtörték a legnépesebb iszlám államot. Vannak további precedensek is, de fejezzük be előbb a gondolatmenetet. A belső zavarok és a pénzügyi bizonytalanság nyílvánvaló hatásal van az árakra és a tulajdonra, vagyis ismét nagyszerű alkalom nyílik a "bevásárolásra" és kölcsönök folyósításának folytatásához további feltételek szabására (a sajtóban gyakran szereplő arcok közül jellemzően Sorosék csinálnak ilyeneket).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Végül elérkeztünk a negyedik ponthoz, ami nem más, mint az IMF hírhedt "szegénység csökkentő" stratégiája, ami nagyszerűen működik, ha az eredményt beszorozzuk -1-el. A több évszázados módszer neve az un. szabad kereskedelem (4), a fogalom lejáratásáért pedig sokan sokat tettek. Stiglitz a WTO és a Világbank szabályait a XIX. század oktrojált, egyenlőtlen kereskedelmi feltételeihez hasonlítja, amik például a kínai ópium-háborúkhoz vezettek. A fejlett gazdag országok elzárkóznak a kevésbé fejlettek elsősorban mezőgazdasági termékei elől, miközben elvárják hogy az utóbbiak minden akadályt bontsanak le és egyáltalán ne védjék saját piacaikat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kicsiny ország, Ecuador kálváriája

 

 Kis hazánknál háromszor nagyobb területű, de hasonló nagyságrendű lakossággal bíró Ecuador több évtizedes kényszerű nászban él a Valutalappal. és végigjárta mind a négy stációt. Típuspéldája az IMF elszegényítő stratégiájának. Rövid pórázon tartották, amíg a KGB autóbalesetekkel, a CIA repülőgépekkel dolgozott... Ecuador első demokratikusan megválasztott (nem kommunista) elnöke, Jaime Roldós Aguilera 1981-ben a panamai  Omar Torrijoshoz hasonlóan repülőbalesetben hunyt el (a roncshoz a helyi hatóságokat az amerikaiak oda se engedték), miután véget akart vetni az ország kizsigerlésének és jobb életkörülményeket próbált létrehozni. Az egyenlítői ország energiahordozókban és más természeti kincsekben gazdag, mégis Latin-Amerika egyik legcsóróbb országa, a lakosság 70 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.

 

 Időről időre a szegénység és az elégedetlenség, a hitelekért kirótt újabb és újabb megszorító intézkedések tüntetésekbe torkollanak. A brazil valutaválságot követően a tőke kimenekült az országból, az országot az El Nino és a nyersolaj árának esésének hatását is érezni lehetett. Az országot 45 százalékos infláció sújtotta, az  energiaárak néhány hónap alatt az ötszörösére növekedtek, a háztartások  a főzéshez elegendő gázt sem engedhették meg maguknak. Munkások, parasztok, diákok és őslakosok együtt meneteltek Quitoban, hogy aztán erőszakkal törjék őket le. A bankbetéteket befagyasztották. A nagyrészt külföldi kézben lévő olajlétesítmények és erőművek és a feléjük vezető út akvédelmére a kormány a hadsereget is kivezényelte, hogy a szakszervezetek nehogy blokád alá vegyék őket.

 

Amikor visszanyal a fagyi, vízháború Bolíviában

 

 Dél-Amerikában kb. féltucat országban privatizálták a vízműveket. Miután minden mást  a Világbank tanácsára már korábban elkótyavetyéltek (az állam ezzel a bevételei zömét  is eltapsolta, a multik pedig alig adóztak), az adósságban egyre csak fuldokló Bolíviában 1999-ben a Bush-családhoz szorosan kötödő Bechtel jutott negyvenéves koncesszióhoz. Hat hónappal később a multinacionális vállalat csapot-papot hátrahagyva menekült ki az országból. De ez a félév nagyon keserű és küzdelmes volt Dél-Amerika legszegényebb országának, farmerek és városiak számára egyaránt. A Cochabamba-i tüntetések jellegzetéssége volt az éneklő és trombitáló, rezesbandás felvonulás, állítólag azért, mert énekelve-fújva jobban bírni a könnygázt...Voltak megindító pillanatok is, amikor a bolíviai himnuszt éneklő tüntetők láttán  a rohamrendőrök először tanácstalanul álltak, aztán levették a sisakjukat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Persze nem volt a dolog mindig ilyen békés, a tüntetők a motoros rendőrök ellen az út felett kábeleket feszítettek ki. Rögtönzött fegyverek, parittyák szöges csapdák is előkerültek, véres utcai harc is kialakult. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a háztartások 40 százalékában előtte sem volt vezetékes víz és a közművek állapota is gyalázatos. De akiknek volt, azoknak addig az a rossz minőségű, bizonytalan folyású víz  legalább megfizethető volt (az ivóvizet az ilyen helyekre ma is teherautóval hordónként szállítják, borsós összegért).


Nagyobb térképre váltás

  A Bechtel megérkezésével ez gyorsan megváltozott, részben a visszájára.  A közkutak, a vízpumpák, a teljes infrastruktúra a Bechtel tulajdonába került.  A vezetékes víz eljutott új helyekre, de megfizethetetlen áron. Az egekig emelkedő árak nyomán kitört tiltakozások miatt a Bechtel vállakozása 2000 áprilisára négy hónap alatt befuccsolt, a közművek visszakerültek állami tulajdonba, az igazgatás helyi kontroll alá került. A privatizációs próbálkozásoknak ezzel nem lett viszont vége, az idehaza is ismerős Suez Company a főváros La Paz egy kerületében próbálkozott, de a tüntetések miatt ők is bedobták a törülközőt. A multik taktikát váltottak és az infrastruktúra helyett a vízforrásokat (pl. tavakat a hegyek között) próbálják megcélozni, vagyis vízügyben még alighanem hallunk Dél-Amerikáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Végül egy kis tanmese a megszorítások valódi jelentéséről, James Corbett-től. Nemcsak egy holdkóros, munkahelyéről heccselt közgazdász vádaskodásáról van  tehát szó.

 

 

További olvasnivaló:

IMF riots in Europe?

globalsociology.com/2010/05/20/imf-riots-in-europe/

Romanians in palace protest over cuts to pay and pensions

www.scotsman.com/news/Romanians-in--palace-protest.6385434.jp

Victims of 1998 Indonesia riots still silent

www.reuters.com/article/idUSJAK181222

IMF tightening control

ipsnews.net/news.asp

IMF has one cure for debt crisis

www.guardian.co.uk/business/2010/may/09/greece-debt-crisis-imf-european-commission

Milyen lesz az államcsőd?

jailhouse.blogozz.com/2009/02/02/milyen-lesz-az-allamcsod/

Clashes in Greece as thousends protest in general strike

www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5gCZcsiki1yUhc19b85-vWXLVioCA

 

 

Címkék: privatizáció bolívia imf recept indonézia pogrom greg palast ecuador szabad piac dereguláció jakarta piaci ár joseph stiglitz jaime roldós omar torrijos

Utcakő és molotov koktél szakon végzett

2010.06.11. 13:46 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 Ha Görögország és a zavargások kifejezések egy kontextusba kerülnek, sokaknak az juthat eszébe, milyen kemény és balhés csávók is ezek a görög "anarchisták" és hogy a görög egyetemek inkább felkelőbázisok a "birodalom" elleni harcban, mintsem oktatási intézmények. Egy biztos, a hellének nagyon kikapták a XX. században; német megszállás, polgárháború, katonai diktatúra,  nyakig korrupt, inkompetens kormányok, a közelmúltban pedig válság hullámai. Sajnos ránk is igaz a "ha véres, akkor címoldal" igazsága, a kirakatok betörését  most  is benzinespalackok követték. Május 5-én három banki alkalmazott, köztük egy terhes nő is életét vesztette a tüntetések során a dühödt gyújtogatásokban.

 

Nemzetközi mentőcsomag megszorítási programért és némi kormányzati őszinteségért cserébe

 

  A görög társadalom számára a tüntetés, az utcai véleménynyilvánítás joga szent.  Az IMF 137.5 milliárd dolláros kölcsöne ott is feltételekkel jár. Például hússzázalékos bércsökkentés várható a közszférában, megemelik a nyugdíjkorhatárt, az adókulcsokat,  szigoróbb lesz az adóellenőrzés (arra is népi sport az adóelkerülés) stb. A lázadó görög az államcsőd veszélye és az egeket ostromló lévő lakossági hitelállomány ellenére sem érzi úgy, hogy a lehetőségein felül élne, hanem azt látja, hogy a fizetése (ha van állása egyáltalán) a fővárosban a lakbérre alig elég, a diplomájával kitörölheti a nemesebbik felét, a kormányok lassúak, tehetetlenek és reménytelenül korruptak. A kormányzati épületek, bankok falain olyan feliratok jelentek meg, hogy "az igazi tolvajok", vagy csak tolvajok. Egy eladósodott, szerencsétlen flótás fel is gyújtotta magát az egyik bankban, szerencsére az alkalmazottak időben kicibálták az utcára, ahol sikerült eloltani a lángokat. Egyszóval áll a bál, a görög kormány ekkora bizalmatlanságot az 1974-ig regnáló katonai junta óta nem tapasztalt.

 

 

 Egy átlagos májusi délután idén...Persze, aki begombolkozva, kapucniban dobál, az  csakis "anarchista" lehet...

 

Ki most a szakszervezet...? Hát szúrják ki valamivel a szemét!

 

  Na de kinek is kéne a munkavállalókat, a hétköznapi  embereket védenie? A szakszervezetek jövendő pártkatonák gyüjtőhelyei. Az eredmény csak idén a harmadik meghirdetett országos sztrájk. Az erős (többnyira szocialista, kisebb részben kommunista) pártkötődésekkel  bíró görög szakszervezetek bármikor képesek több tízezer embert az utcákra vinni, ezzel viszont az a baj, hogy klasszikusokat idézve "megunják és hazamennek", semmi egetrengető nem történik, a terv részei. A kormánynak a bevándorlással (több mint egymilliós tömeg egy 11 milliós kis országban!)kapcsolatban sincs (mással se) egy épkézláb koncepciója.

  Balhé nélkül ezek a néhány tízezres felvonulások lehet át sem lépnek a nemzetközi sajtó ingerküszöbét. Ha pedig az erőszak uralja az utcát, akkor kevesebb átlagember merészkedik ki véleményt nyilvánítani.

 Az éppen ellenzékben lévő  görög szocialisták persze örömmel kovácsolnának politikai tőkét a tüntetésekbőll (2003 óta "reformista" jobboldali  kormány van) de most mintha az "anarchisták" a gyújtogatásokkal és a halálos áldozatokkal elvetették volna a súlykot. Érdekes viszont, hogy a szakszervezetek a bankokat is hibáztatják, hogy miért tartanak nyitva a strájk idején is, amikor esélyes a felfordulás, hiszen a zavargók nem idén céloznak meg először bankokat. A banki alkalmazottak saját szakszervezete pedig az elégtelen tűzvédelmi tervet okolta...

 

Valójában kik is a görög anarchisták és mire képesek?

 

 Nem sokra. Egy a görög anarchistákról szóló szócikk általában azzal kezdődik, hogy története még a XIX. században kezdődött, de soha nem vált igazán jelentős politikai szerveződéssé. A 60-as évek ellen-kultúrája adott egy lökést a görög anarchista mozgalomnak, de számottevő politikai szerepük "csak" a katonai junta bukásában volt, utána hamar visszakerültek a szokásos súlytalan állapotukba. Ebben annak is szerepe volt, hogy a Görög Kommunista Párt tűzzel-vassal irtotta az ideológiai konkurenciát. Lehet komikusan hat, de egy tipikus görög anarchista csoport amellett, hogy a kommunizmustól a keresztény-szociális vonásokon át az anarcho-szindikalizmusig és hasonló pikáns irányzatokig képes mindenféle ideológiát felszívni annyira apró, hogy egy tipikus "szervezetnek" a két kezemen meg tudnám a tagjait számolni. Az ultrabalról a széljobb csoportok felé az átjárás sem volt ritka. A csúcs az, amikor egy reménytelen individualista magában létrehoz egy hangzatos nevű "frontot" és elkezd röplapokat gyártani, de akadnak, akik társadalmi munkában pl. görögre fordítanak anarchista vonatkozású műveket (az átlag nem igazán tud idegen nyelveket). A komolyabbak már saját lapot tartanak fenn, de ezek gyakran rövid életűek. A görög anarchista csoportok amúgy más nációkból származó elvbarátaikhoz hasonlóan rendszeresen megtalálhatók az antiglobalista megmozdulásokon (Seattle, Genova).

 Létezik kifejezetten békés, helyi (pl. környezetvédelmi vagy bevándorlókat segítő) ügyekre specializálódott szervezet is, aminek nyílvános az elérhetősége, rendes irodája is van, más szervezetekkel együttműködik, sőt sikerei is vannak. De a legtöbb ilyen "sejtecske"  tagsága inkább rendszerellenes lapokban publikál, jócskán vannak a személyeket tekintve átfedések és vándorlás is. Amúgy számos egykori tag (nem az intellektüel típus) maga mögött hagyva a fiatal felnőtt évei családot alapít, beáll a mókuskerékbe. Kétkezi  melós vagy Linuxos rendszergazda lesz belőle, a mozgalmi évek pedig a fiatalsága emlékei közé sorolódnak.  A trónörökös és/vagy az unoka aztán valahogy szintén eltalál egy rebellis kortárs csoportba. 

 Napjainak mozgalmárai ideológiailag a történelmi elődökhöz hasonlóan elég tarka képet mutatnak  és nem is feltétlen erőszakosak. Nagyon bizalmatlanok viszont a sajtóval szemben, hiszen az hajlamos minden felfordulásért ,erőszakos cselekményért kollektíve őket okolni. Egy 2008-as interjú olvasható itt: zona.hu/article/1854/exkluziv-budapesten-a-gorog-anarchistavezer.html A mai görög "anarchista" eszerint két nagy gyűjtöcsoportba tartozhat.

...A legnagyobb csoport az anarchistáké és szimpatizánsaiké. Ők a forradalmárok, az utcai harcosok, akik meg akarják dönteni a rendszert. De igazából nem tudják, mi legyen azután. A kisebbik csoport az autonómoké. Ők inkább elméletiek, struktúrákban gondolkodnak. Ők építkeznek, szervezkednek. A házfoglalók, a közösségépítők is autonómok. Arról beszélnek, miként kellene megszervezni a társadalmat, hogy igazságosabb legyen...A fiatalok és a bevándorlók alkotják a mozgalom fő bázisát...A fiatalok hetven százaléka vesz részt az eseményeken.

 Ha netán szolidáris vagy az üggyel, amit képviselnek, "lájkolhatod" Facebook-on is itt: www.facebook.com/#!/group.php

 

Studentland

 

 A tagság jellemzően Athén egyetemi városának, Exarcheia-nak a diákjaiból kerül ki, de több szervezet létezik vidéken, például Thesszalonikiben is. Az athéni egyetemi város egyébként  érdekes hely, a rendőröket például nem nézik erre jól szemmel, mégis aránylag jó a közbiztonság. Volt olyan időszak, amikor az egyenruhásoknak azért is meg kellett küzdeniük a diákokkal, hogy egyáltalán betehessék a lábukat a városrészbe. vagyis az utálat kölcsönös. A görög egyetemekbe rendőr ma sem léphet be csak úgy, csak az intézmény vezetése kifejezetten nem kéri arra (általában kéri...).

 


Nagyobb térképre váltás

 

 Visszatérő és nem alaptalan vád, hogy az athéni egyetemek (különösen a Műszaki)rendszeresen nyújtanak menedéket a zavargóknak. A múltban számos alkalommal nyomult be a görög rendőrség valamely intézménybe (előttük meg a diktatúra idején a hadsereg...), de például az oktatás lecsökkent színvonala, a fizetős oktatás bevezetése vagy a piacon versenyképtelen diplomák miatt tiltakozó diákok maguk is meg szokták szállni tüntetőleg a campust, amit aztán télvíz idején olyan barátságos lépések követnek a rektor részéről, mint a fűtés lekapcsolása és így tovább.

  Az "utcai harcosokat" az egyetemi, vagy még fiatalabb korosztály is alkotja. A gyújtogatásokat nem biztos, hogy az egyetemisták kezdeményezik.

 

Kicsi, vörös és félelmetes, komcsi görög RPG-vel

 

 A görög biztonsági szerveknek az olyan marxista terrorszervezetek, mint az 1975-ben alakult November 17 (a katonai diktatúra bukását a műszaki egyetemisták 1973. november 17-i lázadásától dátumozzák) vagy az abból kinőtt "Revolutionary Struggle" mindig is nagyobb fejfájást okoztak. Létszámukat tekintve ezek se voltak nagyok, viszont annál elszántabbak. Bombakészítésben és merényletek megszervezésében egyaránt jeleskedtek, célpontjaikat (tisztviselők, miniszterek, bírók, rendőrtisztek)gondosan választották meg és állig fel voltak fegyverezve. A két szervezet három évtized alatt többtucat ember haláláért lett felelős, görög és külföldi vegyesen. A November 17 magját csak a 2004-es Athéni olimpia előtt sikerült lekapcsolni, az utóbbit szinte véletlenül egy utcai lövöldözést követően csak a közelmúltban számolták fel. Tehát az igazi rosszfiúk javát már hűvösre tették, Athén utcáira az utóbbi időben kétéves ciklusban mégis visszatér az erőszak.

  Az "RS"  2007-ben egy kínai gyártmányú RPG7-el még az amerikai nagykövetséget is "megkóstolta".

 

Kik vannak a csuklya mögött?

 

 Sajnos azt kell mondanom, hogy bárki lehet. Létezik egy, a hatóságok által 500-1000 főre becsült rendszerellenes "városi gerilla" keménymag, akikről ahogy az lenni szokott, megindult a találgatás. Nem feltétlen vannak fedésben az "utcai harcos", barrikádokat emelő , utcaköveket felszedő, könnygázfüggő anarchista klaszterrel.  Ők azok, akik rendszeresen cicáznak a rohamrendőrökkel és akik miatt gyakran az eseményekkel sodródókat, vagy a bámészkodókat kapják le, vagy ahogy az másfél éve történt, lövik le. A kormánnyal és hazai viszonyokkal elégedetlen átlagember hajlamos őket az előbbi zsoldjában álló provokátoroknak tekinteni. Ha netán egy bomba Föld körüli pályára állít egy politikust vagy bankárt, azért a mai légkörben nem sok görögnek vérezne a szíve, de más ha hétköznapi emberek, alkalmazottak esnek áldozatul. Nemcsak ultrabalos militánsokról lehet azonban szó, Akárcsak a londoni Brixtonnál, sok lehet közöttük a tizenéves, elhagyott bérlakásokban csövező, erőszakkultuszban felnőtt tizenéves (az utca a dealereké, striciké és embercsempészeké), zűrös családi hátterű bandatag, akik a bankokban az általuk soha el nem érhető életmód szimbolumát látják.

 

 Másfél évvel ezelőtt egy 15 éves kissrác halála váltott ki háromhetes zavargásokat. Rosszkor rossz helyen...

 Ráadásul a munkanélküli bevándorlók közül is sokan fordulnak kényszerből a szervezett bűnözéshez és a "honosított" maffiák tevékenysége is jelentős.  Vagyis a gyújtogatók olyan körökből érkezhetnek, akik amúgy is rendre szembekerülnek a hatóságokkal és "sérelmi listájuk" van. Ez mondjuk áll a militáns ultrabalosokra is. Persze annak az esélye is fennáll, hogy a görög terrorizmus egy sokadik szervezetszerű hullámával állunk szembe. Demonstratív robbantások most is vannak, egy hónapja Thesszalonikiben és Athénben robbant két bomba, még éjszaka,. Az athéni olyan börtön előtt, ahol "RS" tagokat tartottak fogva, a másik egy bíróság előtt lépett működésbe. Büszkeségtől dagadó "mi voltunk" közlemény viszont sehol...De sok dühös, könnyen provokálható fiatalnak áll a rendelkezésére a telekommunikáció vívmányai és a rossz minták. Az erőszak kultusza, akárcsak az elégedetlenség és harag nem csak egy irányból jöhet.


 Amikor az idősebb generációk csapnak össze a rohamrendőrökkel, szertartásszerűen, de legalább annyira elkeseredve. 2010. március

Címkék: gyújtogatás görögország tüntetés válság terrorizmus haláleset anarchista csoportok exarcheia autonómok városi gerilla utcai harcos

Ragadozó és préda - Riot taktikák és felszerelések II. rész

2010.05.27. 18:28 | Fregattfőhadnagy | Szólj hozzá!

 

Védőfelszerelések

 

 A "prédát" úgy érzem kellő mértékben kiveséztük. A második posztban a "ragadozók", vagyis a rendőrök "fogaival", védelmével  és egyéb nyalánkságokkal foglalkozunk. Az analógia magyarázatához lásd az első rész linkjét:
 
  A védelmi felszerelések elsődleges célja, hogy védjük az élőerőnket a problémás szituációkban. Ez az élőerőnknek biztonságérzetet, a haverok cégeinek meg zsíros megbízásokat adhat. Első eleme a sisak, anyaga fém, de inkább műanyag (kevlár). Opcionális tartozék a jégkorongosokéra emlékeztető plexi arcvédő, ami a sérülésektől véd. Sisakot szinte a kezdetektől viselnek a küzdő felek. A modern technika, anyagok fejlődése növeli az ellenállásukat a fizikai behatásokkal szemben, míg súlyuk nem nő jelentős mértékben (legfeljebb 1.5 kg), sőt olykor csökken. Tarkó-/nyakvédő vagy van rajuk, vagy nincs, de sorfalban-phalanxban haladva általában nem számolnak tarkósérüléssel.
 
 Második elem a golyóálló mellény. A golyóálló mellények általában csak a pisztolyból kilőtt pisztolylőszer ellen védnek. A legelterjedtebb típusok anyaga kevlár, jelzése III.A. Nagysebességű 9 mm és a 44-es Magnum (ez volt Piszkos Harry fegyvere) lövedéktől is védelmet ad. Ennél durvább fegyverek zavargások során nem nagyon kerülnek elő, de van kivétel is, például Thaiföld,ahol AK-val és gránátvetőkkel is lövöldöznek. Hát az ellen nem véd…Érdekes, hogy a II VH alatt gyártott orosz TT-pisztoly a mai mellények jelentős részét még mindig átviszi, de a III.A besorolásúakat már nem. A mellények osztályozásánál egyébként nagy a káosz. Ez valahol érthető is, hiszen minden országnak megvannak a sajátos fegyverei, minden országban más és más fegyver az elterjedtebb a bűnözők körében. Jogos tehát, hogy ki-ki a saját országa jellemzőihez igazítja a mellényektől megkövetelt védelmi fokozatokat. Mi magyarok az amerikai osztályzást alkalmazzuk.
 
 
 Harmadik elem a kéz és lábszárvédők, amelyek közelharcban nyújtanak védelmet tompa tárgyak használói ellen . Negyedik védelmi elem a műanyag plexan pajzs. Vastagsága 4-5mm, súlya 3-5 kg. Mérete változó, általában a sorfal emberei a nagyobb pajzsokat használják, míg a letartóztatást végző egységek a kisebb méretűvel rohangálnak. Az ötödik elem, mely a védelem része a gázmaszk. Ezt vegyi támadás előtt teszik fel, feltételezve, hogy vegyi támadást ők, az oszlatók kezdeményezik. Írnunk kell a hangosbeszélőről is, igaz ez nem fegyver, de működőképes példányai engedhetetlenek egy szabályos tömegoszlatáshoz. Elég, ha a vezetőknél van. Az a fejes, akinél a hangosbeszélő van.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem (csak néha) halálos fegyverek

 

 A vipera és társai
 
  A "gumibot" egyszerű fa, műanyag vagy gumi alapú hengeres rúd. A Vipera vagyis teleszkópos bot, alias” taktikai tükörtartó” végére tükör erősíthető, eredetileg autók alá ezzel néztek be. Használatának jogi alapja kérdéses, de, ha rendőr használja, nem foglalkoznak vele. A tonfás gumibotok magasabb védelmi értékkel bírnak, a hosszabbik részt az alkarra fektetve hatásosabban védekezhetnek baseball ütős-billiárdákós vagy késsel támadó ellenféllel szemben. Hosszabb gumibotot, kb. 85 cm hosszút használhatnak a lovas rendőrök lévén, hogy magasan hordják a súlypontjukat. Ez teljesen analóg az ókori római lovasság hosszabb kardjával, míg a talpasok rövidebb pengékkel küzdöttek.
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Távolsági, lövedékalapú eszközök
 
 Zavargások alatt a tüntetők az esetek 80%-ban távolságot tartanak a rendőröktől, ezért a rendvédelmi szervek távolba ható, nem halálos fegyverek arzenálját is rendszeresítették. A Taser például sűrített nitrogénnel vagy levegővel két kis érintkezőt lő ki, amelyek egy vékony dróttal csatlakoznak az indítófegyverhez. Ha valamit eltalál, akkor egy nagyfeszültségű, 26 wattos (rendőri Taser esetén), 3,6 mA-es elektromos impulzust közvetít a drótokon keresztül, amelyek akár a ruhán keresztül is képesek a célpont izomműködés-koordinációját rövid időre megzavarni, és ezzel mozgás-, illetve harcképtelenné teszik. Az energiát 1,5 voltos ceruzaelemekből, illetve akkumulátorokból nyerik. Egy személy ellen rövidtávon használható eszköz. Szerintem önvédelemre jó, de zavargás esetén több támadó ellen kevés. Rokon eszköz az Elektromos kábító: igen magas feszültségű elektromos áramot juttat a célpontba érintésre, amely a Taserhez hasonlóan az izomműködés-koordinációt zavarja meg.
 
 A gumilövedékes fegyverek lehetnek éles vadászpuskák gumilövedékkel töltve, vagy gránátvetők szintén gumilövedékkel (kép ide). Gumilövedékes fegyverek kaphatóak Magyarországon is, nem engedélykötelesek. Elvileg néhány tízezer forintért megvehetőek, pisztolyok és puskák viszonylag széles választékából lehet válogatni. Ez nem olyan, erős mint a rendőri, de tulajdon-védelemre elég hatásos. Gumilövedékes fegyvert sem lehet viszont az utcán viselni. Akit mélyebben érdekel a dolog, az bátran nézzen körül itt: kickgunner.blog.hu/
 
 
 
 Nem halálos lövedékekre akad még pár variáció. Egyik ilyen az un. „Babzsák” ami nem más, mint műanyag zacskó ólomgolyókkal töltve, amit egy sörétes puskából vagy külön erre a célra szolgáló fegyverből lőnek ki. Kialakítása és a viszonylag kis torkolati energia miatt a zsák becsapódása elég fájdalmas, de nem okoz súlyos sérülést. Elsősorban amerikai börtönökben használják, így ott komoly tapasztalat gyűlhetett össze e fegyverrel kapcsolatban. Van extrémebb is, a gumigránát, ami lényegében egy speciális kézigránát vagy fegyverből kilőhető gránát. Mintegy 80 db, kb. 10 mm-es gumigolyóval van megtöltve. Mikor az időzítő működésbe lép, a gránát közepén lévő pirotechnikai töltet a gumigolyókat 360 fokban szétveti, és a pár méteres körzetben lévő célpontoknak fájdalmas, de nem halálos zúzódásokat, felszíni sérüléseket okoz.
 

keseru from johnuram on Vimeo.

 Az utóbbi időben egyre inkább elterjedő eszköz a sűrített levegős vagy CO2-fegyver. Főleg szétporladó lövedéket, szétporladó OC-gáz-tartalmú lövedéket vagy festéklövedéket lőnek ki vele. Ez utóbbi célja a megjelölés – lehet vízzel lemosható és vízzel lemoshatatlan, mellyel a zavargásokban a veszélyesebb, vagy komolyabb törvénysértést elkövető egyéneket jelölik meg, akiket oszlatás után könnyen azonosíthatnak és elfoghatnak. Létezik még polimer-bázisú habállagú ragasztó vagyis „ragacshab”, amely a célpontokra fecskendezve akadályozza őket a mozgásban és csak speciális oldószerrel távolítható el. Alkalmazása ugyanakkor sok figyelmet követel, mert ha az arcra kerül, a szájat és orrot lefedve könnyen fulladást okozhat. Futurisztikus eszköz az un. tapadáscsökkentő, gél  állagú, igen csúszós anyag, amit az út- és/vagy járdafelületre felhordva megakadályozható, hogy ember vagy jármű átjusson rajta.
 
 Az 1960-as években jelent jelent meg a teherautókra telepített vízágyú, mint tüntetésoszlató eszköz. Az erős, viszonylag hideg vízsugár sok esetben bizonyult hatékonynak a nagy tömegek feloszlatásában, de pár helyen (például az USA, Anglia vagy Izrael esetén) csak elvétve szerepel az arzenálban, mivel hatékonyságával kapcsolatban sok kérdés merült fel. A közvélemény és a média nyomása is komoly, hiszen a vízágyú egyféle asszociációja lett a tüntetések brutális leverésének.
 
 
Vegyi eszközök
 
 Ez a vészjósló kifejezés esetünkben tulajdonképp a különböző típusú könnygázgránátokat és spray-ket takarja. Leggyakoribb „szívott” anyag a CS-gáz vagyis előkelőbb nevén orto-klorobenzilidén-malononitril. Igen irritáló cucc, amely a nyálkahártyával kapcsolatba lépve erős könnyezést és köhögést vált ki, valamint megemeli a vérnyomást és a pulzust. Használata kétségkívül igen veszélyes olyan emberekre, akik asztmában, epilepsziában, illetve hasonló tüdő- vagy légúti betegségekben szenvednek. A vérnyomás emelkedése az eleve magas vérnyomással élő emberekre lehet veszélyes, a 40 feletti korosztályok tehát jobb, ha elkerülik az ilyen helyeket. Általában nem is ők alkotják a zavargások kemény magját, mégis sajnos tipikus áldozatok, ha bámészkodóként belekerülnek a füstfelhőbe.
 
 
 Lehet ennél rosszabb is… Pl. a CN-gázzal vagyis klór-aceto-fenonnal. A CS-gázhoz hasonló hatásmechanizmusú, de sokkal irritálóbb anyag. A CR-gáz alias dibenzo-xazepin ennél is  irritálóbb kristályos anyag, szaga a brohasonlatos. Erős bőrfájdalmat (különösen nedves bőrfelületen), köhögést, kapkodó légzést, ideiglenes vakságot okoz, és ezek együttes hatása miatt erős pánik uralkodik el a célponton, amely legtöbb esetben teljesen cselekvésképtelenné teszi azt. Zárt térben használva rövid idő alatt halálos dózist lehet belőle belélegezni. A CR-nek kitett bőrfelületen súlyos fájdalom jelentkezhet még akár két nap múlva is , ha vízzel érintkezik. Használata a legtöbb nyugati országban tiltott, de máshol attól még használják, a közelmúltban Görögországban és Thaiföldön is.
 
 Akad még az arzenálban OC-gáz vagy paprikaspray. A csípős paprikát mindenki jól ismeri, ennek a kapszaicin tartalma határozza meg, hogy mennyire is csípős az adott fűszernövény. A kapszaicin-kivonat spray formában igen elterjedt mind az önvédelem, mind a rendfenntartás terén. A célpont bőrével érintkezve égető fájdalmat okoz. A fájdalom különösen erős, ha az orrba-szájba vagy szembe jut. Ez utóbbi esetén ideiglenes vakságot is okoz, mivel az áldozat az erős fájdalom miatt nem tudja szemhéjait kinyitni. A hatásidő az alkalmazott anyag töménységétől függ, de fél-egy óra között változik. Érdekesség, hogy lövedék formájában paintball puskából is kilőhető.
 
 
  Ma már nosztalgia, amikor a "sárgák" nyelik Bangkokban a könnygázt.
 
 A Kolokol-1 orosz vegyi anyag, amely a 2002-es moszkvai túszszabadítási akcióban vált hírhedté. Az orosz belügyi erők ezt az anyagot vetették be a Melnyikov utcai kultúrpalota közönségét túszul ejtő csecsen tenoristák ellen. A túszejtőket sikeresen semlegesítették, de a gázt belélegezték a túszok is, akik közül mintegy százan belehaltak, és sokan maradandó fizikai károsodást szenvedtek. A rendőrök nem számoltak azzal, hogy a fogvatartottak szervezete legyengült a több napos fogság alatt, illetve nem kaptak megfelelő orvosi ellátást a túszszabadítás után részben azért, mert a belügyi szervek nem árulták el, hogy pontosan milyen vegyi anyagot vetettek be az akció alatt. Pontos működési mechanizmusa nem ismert, de a tünetek és a szervezetre való hatása alapján feltehetően a Fentanil nevű drognak lehet a továbbfejlesztése.
 
 
Irányított energiafegyverek, a jövő zenéje
 
 Ilyen fegyvereket főleg a Jövő fegyverei cím ismeretterjesztő sorozatban láttam, fő fejlesztő ország USA és Izrael. Arról nem tudok, hogy éles helyzetben valaha is kipróbálták volna bármelyiket. Valószínűleg a beszerzésük sem olcsó mulatság, itthon a távoli jövőben sem nem fogsz találkozni vele. Az infrahangfegyver nagyon alacsony frekvenciás hanghullámokkal működő eszköz, amely biológiai hatásokkal operál. Egy 7 Hz-es egység még rövid besugárzás esetén is órákig tartó rosszullétet, émelygést, hányingert, egyensúly- és tájékozódási zavarokat okoz. Erősebb behatásnál akár belső sérüléseket is okozhat. Az ultrahang szédülést, hányingert és akár eszméletvesztést is okozhat. Egy angol eszköz például két megszabott frekvencián sugároz, amely az emberi fülben összeadódva elviselhetetlenné válik. A sugár olyan kicsi, hogy külön-külön lehet vele megcélozni az embereket a tömegben. A hallható hang egyik alkalmazási módszere, hogy nagy hangerővel lehetséges a zavargók felszólítása. A másik hogy éles, visító hanggal, alig valamivel a kritikus fájdalomküszöb alatti hangerővel demoralizálják a tömeget. Hatásosan töri meg a kántálást, éneklést és a tapsolást is. Általában járműre telepítve használják.
 
 Fénnyel is lehet operálni. A látható tartományú fény erős, koncentrált, általában zöld tartományú fénysugár (mivel az emberi szem erre a tartományra a legérzékenyebb), amely a célpont szemeire célozva ideiglenes vakságot okoz, így könnyebben lefegyverezhető és őrizetbe vehető. Hasonló futurisztikus, de már létező eszköz az infrafény-fegyver, amely villódzó infratartományú fényt hoz létre, amely áthatol akár a zárt szemhéjon is. Hatása rosszullétben, egyensúlyzavarokban jelentkezik, érzékenyebb embereknél epilepsziás rohamot okozhat. Az un. pulzusenergiájú fegyver különleges kémiai lézeralapú eszköz, amely éles felvillanást és ez által kiváltott sokkot okoz, rövid időre cselekvésképtelenné téve a célpontot.
 
 Legdurvábbnak mégis a mikrohullámú fegyverek ígérkeznek: 95 gigahertzes mikrohullámú sugarat bocsátanak ki, mely hőt generál a célterületen tartózkodó személyek bőrfelületén, akik ezt égető fájdalomként élik meg. Minél tovább éri őket a sugár, annál nagyobb fájdalmat okoz, arra kényszerítve őket, hogy a területet minél hamarabb elhagyják. Első járműre telepített verzióját rövidesen élesben is kipróbálják, de készül már a kézi változat is. A mikrohullám hátránya, hogy a célpontoknál lévő, vagy általuk viselt fémtárgyak (karóra, fém szemüvegkeret, nyaklánc, fülbevaló, piercing stb.) rövid idő alatt felmelegedhetnének, súlyos sérüléseket okozva.
 
 

Tömegoszlató járművek

 

 A tömegbe hajtó rendőrautó (előfordul az még azért...theQuestion), valamint a Pobedába rejtett géppuskás alakulat képe helyett valami sokkal célravezetőbb dolgot kellett elképzelniük a rendvédelmi fejeseknek, ha a tömeget vér nélkül akarták feloszlatni. A véres tömegoszlatások rossz vért és még több erőszakot szültek, a mindenkori vezetés biztonságérzetét is csökkentették. A vízágyús tömegoszlatást először 1931-ben alkalmaztak a Weimari köztársaság fővárosában, Berlinben. Egy Mercedes teherautó alvázára szerelték a vízágyút. A németek később is jó minőségű vízágyús járműveket építettek. A negyvenes-ötvenes években a szovjet zónákban a tömegzavargások megszüntetésére előfordult, hogy tankokat is bevetettek. A tankokat kővel dobáló tinédzserek  tehát nemcsak közel-keleti jelenség volt, de később a Berlini Fal keleti oldalán is gyakran kellett "hűteni" a kedélyeket. A nyugati országok inkább a vízágyús járműveket fejlesztették tovább. Az NSZK élen járt a fejlesztésben, de a többi nyugati ország is követte őket Eleinte tűzoltókocsikat alkalmaztak, de 60-as évek elejére már direkt erre a célra gyártott gépekkel látták el a piacot. Az antiriot járművek gyártása a 70-80-as években futott fel, a diktatúrák és  más tekintélyuralmi rendszerek örömmel vásárolták ezeket. De legtöbb országban ahol,szükségét érzik, inkább építenek maguknak, de olcsóbb és egyszerűbb már meglévő katonai csapatszállítókat átalakítani. Nem ritkaság a kombinált riot control-tűzoltójármű sem.
 
 
 
Alkalmazásuk kérdései
 
 A riot control jármű ma is elsősorban vízágyús eszköz. Több elméleti szakember vitatja szükségességüket, mondván legalább annyi problémát okoz, mint amennyit megold. A kritika azért éri a jármű alkalmazását, mert inkább dühöt vált ki a tömegben, mint tartózkodást, és a düh a fő tápláléka a zavargásoknak. A pro érvek számosabbak. Vér nélkül, hatékonyan lehet oszlatni, illetve távoltartami a tömeget. Szerintem a távoltartás, és helyszínbiztosítás a fő erőssége. Ahova beteszel egy vízágyús kocsit megfelelő számú gyalogrendőrrel ott biztosítottad a helyszínt. Pl: fontos kereszteződések, vagy épületek körül. Hátránya a magas üzembenntartási költség és az hogy a tankokhoz hasonlóan gyalogság nélkül védtelen (igen, ezt láttuk itthon is négy éve...the Question). Ha csapatszállítót kombinálunk vízágyúval, egy jármű képes maga körül is egy darabig kordont létrehozni, ha netán valami baj van. Mellette szól még az is, hogy így a bevezetésük kedvezhet a hazai járműgyártóknak is.
 
Az orosz Avalanche vagyis "Lavina". Annyira gyönyörű, hogy szinte könyörög az a tömeg, hogy ezzel vízágyúzzanak...
 
 
Tömegoszlató járművek jövője
 
 Az őket ért kritikák ellenére, határozottan szükség lesz rájuk a jövőben is. A tűzoltóautó utánzatából egy városi körülmények közt alkalmazható, nem halálos harcjármű lesz mely vízágyújával képe távol tartani a tömeget, a kijelölt céltól, a benne szállított 10-12 fő képes védelmet nyújtani a közvetlen támadás ellen. Ha az orr részét felszerelik, némi nehéz vassal könnyebb barikádokat gond nélkül eltol az útról. A mai járművek éjjellátó készülékkel valamint nagyfeszültségű érintésvédelemmel is fel vannak szerelve. Célja, hogy ne nyúlkáljon rossz helyre a delikvens. A brit Badford cég teherautó alapjára építettek egy ilyen új típusú riot-controller gépet (utolsó kép).
 
Népnevelő eszköz orosz módra v2.0, tolólappal. Ha nyugi van, a "Hurricane Avalanche" reptéri tűzoltóként is funkcionál...

 

Ez a cseppet sem barátságos külsejű egyiptomi csoda mindenféle kormányellenes fegyveres csoport ellen is alkalmazható.

Ez dél-koreai  Daewoo  modell kissé barátságosabb színben pompázik, de két csőből is "tüzel", nemcsak nagynyomású vízsugárral, hanem paprikaspray-vel is.

 

A brit Bedford gyártmányú "mobil erőd" robbantott képe. 12 személyt szállít. Van éjjellátója, gránátvetői, vízágyúja , nagyfeszültségű érintésvédelme, még WC-je is. Nagyon ritka madár, összesen 9 létezik belőle az egész világon.

Címkék: könnygáz vipera gumilövedék gumibot taser riot control golyóálló mellény tonfa ólmosbot testpáncél tömegoszlató jármű irányított energiafegyver

Sárgák, pirosak, tarkák...

2010.04.23. 15:21 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 

Sokat töprengtem azon, hogy hogyan adjam vissza a thai riot-ot. Aki szereti naprakészen követni az eseményeket, az nagyon színes és színvonalas, multimédiás anyagokkal tarkított beszámolókhoz juthat magyarul Bangkok Charlie blogján vagy a media140.org szájton angolul. Innen a karosszékből a helyi beszámolókkal nem is lehet versenyezni. Most viszont, hogy a mosoly országában a kedélyek kissé lecsillapodtak, néhány saját észrevételt azért megosztanék az olvasóval. Lehet kicsit sok lesz a politikai részlet, de megpróbálok  egyensúlyozni. Elsőre bonyolultnak tűnhet (az is), de mégiscsak egy öt éve tartó játszmáról van szó.  Mindenről írni viszont lexikon-méretű lenne.

Hasznos linkek

thailand.media140.org/bangkok/

thai.blog.hu/

 

 Másfél éve és 2005-ben a sárgák csinálták a fesztivált, most a pirosak

 

  A 2005. óta húzódó thai politikai válság eseménynaptára rettentően hosszú, a  szereplők is számosak. A régebbi és mostani tüntetéseket nézve viszont akadnak párhuzamok. 2005-ben a kormányfő Thaksin Shinawatra-t, majd 2006-ban és 2008-ban (a 2006 szeptemberi katonai puccs hozott az egész cirkuszban kb. egy év szünetet) az utódait elmozdítani akaró "royalista" PAD (People's Allience for Democracy, ők a régebbiek, továbbiakban csak a "sárgák") lényegében ugyanazzal az eszköztárral operál, mint a mostani miniszterelnök Abhisit Vejjajiva lemondását követelő, vidéki bázisú UDD (National United Front of Democracy against Dictatorship, Brian élete deja vu...) vagyis a "pirosak". Elárasztó, "swarming" taktikákkal az ország, az állam működéséhez létfontosságú intézményeket (pl. a kormányszékházat vagy a pirosak az üzleti negyedet), objektumokat, közlekedési csomópontokat  bénítanak meg, szigetelnek el. Ha ez megtörténik, legtöbbször az válik döntővé, mennyire lojálisak (erőszak- és biztonsági szervek) vagy függetlenek (bíróságok) a hatalom fenntartásához szükséges intézmények. Egy különbség azonban szembetűnő, a sárgák vannak kevesebben, ezért nem is annyira a  pl. 2004-ben Ukrajnában alkalmazott békés, tömeges sátorozós módszert favorizálják, hanem a közvetlenebb, agresszívabb akciót.

 

 Ez történt 2008. november 25-én, amikor több ezer maszkos ,ütő-szúró-vágó szerszámmal felszerelkezett sárga "rohamosztagos" szállta meg a Suvarnabhumi nemzetközi repülőteret. Vagy ugyanebben az évben augusztus 26-án, amikor a kormányszékházat ostromolták meg és foglalták el a Thaksin emberének számító, a katonai junta által betiltott, majd újraszervezett egykori kormánypártot vezető, 2007 decemberi választásokon győztes Samak Sundarajev miniszterelnök távozását követelve. Sem a Shinawatra, sem a Sundarajev-adminsztráció nem tudott érvényt szerezni a  szükségállapotnak, ugyanis a passzívitást választó hadsereg nem állt a pártjukon. Ugyanerre a Vejjajiva sem volt képes idén igazán, de más okok miatt. Az általános káosz és véres események elkerüléséhez márpedig nagyon is szükség lett volna a rend visszaállítására, mert nagyon veszélyes helyzet alakult ki azzal, hogy a kormányellenes és kormánypárti tüntetők egyszerre voltak kinn az utcán akkor is és most is, halálos incidensek is történtek.

 

 A sárgák és a pirosak tehát úgy tünhet, ugyanazokkal az eszközökkel hasonló célokért küzdenek, de az előbbiek nem választási procedúra segítségével akarják Shinawatrát és híveit a hatalomból egy életre eltávolítani, míg a pirosak a parlament feloszlatása és a miniszterelnök lemondása mellett új választások kiírásáért is küzdenek. A sárga tüntetők nem is nagyon titkolt véleménye szerint a thai vidéki szavazót nem is lenne szabad az urnákhoz engedni, hiszen írástudatlan, mucsai paraszt.  A 2005-ös tüntetések idején a fővárosba felvonulni akaró kormánypárti farmereket az ellenzéki sajtó egyenesen traktoros csőcseléknek tituálta. A 2006-os katonai puccs után a "sárga" PAD egy laza mozdulattal feloszlatta magát, hogy úgymond a stratégiai célját, Shinawatra távozását elérte, a nagy demokrácavédő hévében a junta uralmáról úgy látszik, el is feledkezett. Majd csak akkor aktiválódik újra, amikor a Shinawatra stróman Sundarajev és az újraszervezett egykori kormánypárt megnyeri a 2007-es választásokat. Persze jogi eszközökkel és az elárasztós taktikákkal idővel őt is felörlik és elmozdítják.

 Piros tüntetők 2010 április 11-én, vasárnap két zsákmányolt katonai csapatszállítóval. Később "beépítették" őket a barikádokba.

 

A sárgák vannak kevesebben

 

 Ami az arányokat illeti, "sárga offenzíva" sem a másfél évvel ezelőtti, sem a 2005-ös tüntetéseknél nem tudott annyi embert megmozgatni, mint a pirosak ügye idén, de ez persze nem zavarta  Shinawatra legádázabb hazai ellensége  Sondhi Limthongkul thai médiamogul által birtokolt médiumoknak azon igyekezetét, hogy a sárga tömeget rendszeresen többnek érzékeltessék. Ami viszont meglepő, hogy a sárgák által legszívesebben döntésképtelen idiótának tartott pirosak még a bangkoki üzleti negyedben sem kezdtek  el fosztogatni, hanem  letanyáztak a Vutton-üzlet elé és élték az amúgy teljesen profin megszervezett piros sátortábor mindennapi életet. Amúgy azok, akiknek elege van a sárga-piros szembenállásból, és abból hogy a tüntetések és a szükségállapot teljesen felborította az addigi életüket és tönkreteszi az üzletüket  "húzzon mindenki haza" felkiáltással létrehoztak egy tüntetőleg vegyes színű csoportot, a "tarkákat". Felvillant egy "kék" csoport  (kékgallérosok?) is, de őket inkább establishment-pártiként (vagyis Vejjajiva-pártiként) tartják számon.

 

  A thai médiamogul Sondhi Limthongkul egykor Shinawatra szövetségesének számított. Még 2004-ben egy állami bank fejesének - akinek Limthongkul a lekötelezettje volt - az elbocsátása miatt váltak szét az útjaik. Fotó: BBC

 

 De mi is a valódi baj Thaksin Shinawatra-val?

 

 Nyugodtan állíthatjuk, hogy pirosak két hónapja tartó sátorozása mögötti anyagi hátteret a volt miniszterelnök biztosítja, annak ellenére is, hogy odahaza és több országban is befagyasztották az ő és családtagjai számláit. A távollétében két év börtönre ítélt, féltucat útlevéllel utazó montenegrói állampolgárrá vált volt miniszterelnök az üzleti életből csöppent bársonyszékbe. 2005-ös ismételt győzelmével ő lett az első thai politikus, akit újraválasztottak. Vízióval bíró, kezdeményezőképes politikus, aki hajlandó kompromisszumokra is. Miniszterelnöksége alatt sikerült stabilizálni, sőt növekedésre bírni a 1997-es délkelet-ázsiai valutaválság miatt megroggyant thai gazdaságot, sőt visszafizetni a válság miatt felvett IMF-hitelt A regionális gazdasági fejlődést,  országszerte versenyképes oktatási központokat, a szegény vidéki régiók felzárkózását kedvezményes hitelprogrammal elősegítő miniszerelnöksége azonban úgy tűnik, túl sok érdeket sértett. Főleg azon körökét, akik az "új rend" alatt veszélyben érezték az addigi vélt vagy valós pozíciójukat,  megszokott szellemi vagy anyagi fölényüket. De igazságtalan lenne az ötödik éve tartó thai krízist holmi népi-urbánus küzdelemnek beállítani, hiszen a tüntető pirosak között rengeteg fővárosi feltörekvő/középosztálybeli és számos értelmiségi is van. De hogy valójában arról van szó, hogy a "Shinawatra előtti" rend küzd mindennel ami a kezébe akad a változás ellen, az is jelzi, hogy a szakszervezeti vezetők is a sárgák pártján állnak.

  Az öreg Shinawatra  a hátralépése után is szorgalmasan csinálta a pénzt. Megvette például 2008-ban a Manchester City futballklubbot, amit  egy évre rá a két és félszereséért adott tovább egy Abu Dhabi-i befektetői csoportnak.

 Shinawatra miniszterelnöksége végeredményben fejlődést hozott az országnak,  az ellátást mindenki számára elérhetővé tevő új egészségbiztosítási rendszert is bevezettek. De a politikus üzleti múltja és személye,  néhány, a családtagokat előnyben részesítő személyi döntése, a legális de erkölcstelen adóelkerülési machinációk  jócskán adtak támadási felületet az ellenfeleinek. A sárgák (ez a királyi szín Thaiföldön) visszatérő vádja a "felségsértés", a korrupt állam ellenpontjaként feltüntett monarchia nem tisztelete, az időnként egész vad, Shinawatra-t raszputyini magasságokba emelő vádakat azonban sosem sikerült bizonyítani.

 

 "Piros" taktikai győzelem, amiből stratégiai siker is lehet

 

 Thaksin Shinawatra a tartományok élére helyezett "menedzser-kormányzókkal" csökkentette például az államigazgatás túlzott főváros-központúságát. A regionális gazdasági és oktatási tevékenység és azt támogató programok sokak szemében igazságtalanok és meg nem érdemeltek voltak, Thaksin politikai ellenfeleinek a propagandája ezért hullhatott termékeny talajra. De mindezek ellenére Shinawatra politikáját ellenzők a politikai válság 2005-es kezdete óta soha nem kerültek országosan többségbe. Ha valamit eddig feltétlen el akarta a "sárgák" és Vejjajiva kerülni, az a parlamenti választás, hiszen tisztában vannak vele, hogy elveszítenék. Utolsó állás szerint idén novemberben választás Thaiföldön, vagyis a parlamentnek legkésőbb szeptember közepéig fel kell oszolnia, habár az előzmények ismereténen erősen kétséges, hogy ilyen simán vége legyen. De ez még mindig vonzóbb forgatókönyv, mint a polgárháború, amihez egyébként aggasztóan sok minden adott.

 

 A hadsereg most másképp volt passzív

 

 Ahogy már részben szó volt róla, Shinawatra és utódainak a bukását főleg az okozta, hogy a thai hadsereg nem volt hajlandó a szükségállapotoknak érvény szerezni. A hadsereg régi játékos a thai politikai porondon, mondhatni puccsról puccsra bukdácsol az ország. Thaksin talán emiatt is igyekezett több bizalmasát, rokonát magas katonai ranghoz juttatni. De Vejjajiva is megjárta a hadsereggel, igaz kicsit másként. Annak idején a sereg nem volt hajlandó kordában tartani a sárga akciókat, most viszont fellép a pirosok ellen, igyekszik őket elszigetelni, az akcióikat megakadályozni, de a végső leszámolás elmaradt. Talán készültek rá, de az április 10-i, éjszakai  akciót fekete csuklyás fegyveresek zavarták meg, akik a piros tömeget oszlatás előtt könnyűzenével kábítani próbáló katonák közé lőttek.

 

  Thaiföldön nem először próbálják meg a politikai nézeteltéréseket gránátvetőkkel megoldani. Bevett módszer a motoros rajtaütés, legyen a célpont a hadsereg, sárga vagy piros tüntetők. Ez a régi M79-es robbanó gránáttól kezdve könnygázon keresztül a paprika spray-ig számos töltetet célba tud juttatni.

 

 Ez tényleg váratlanul érte az amúgy felfegyverzett katonákat és parancsnokaikat, az első gránát-robbanások után szerencsére csak a szintén meglepődött pirosak feje fölé lőttek inkább (nem mind, hisz haltak meg  a tüntetők és katonák közül is aznal éjjel) és a minél gyorsabb visszavonulással voltak elfoglalva, egy halom fegyvert és felszerelést hagyva hátra. De mindent összevetve a katonaság ha nem is azonnal, de elválasztotta egymástól a feleket és nagyon pozitív benyomást keltett a visszafogottságával.

Fotó: thai.blog.hu/

 Az okokat csak találgatom, talán a fekete csuklyások akciója olyan provokáció volt a kormány részéről (a vádaskodás persze kölcsönös és az ellenkezője sem elképzelhetetlen), amibe a hadsereg vezetőit nem avatták be és emiatt megorroltak, hogy a mi embereinket lövetitek...Vagy a nemzetközi figyelem miatt a kormány maga vonakodott erővel letaposni a piros mozgalmat, vagy túl sok a seregben a szegényebb vidékekről származó parasztgyerek, aki inkább piros-szimpatizáns, ki tudja? Egy biztos, a thai emberek megérdemelnék a nyugalmat és hogy maguk irányítsák végre a sorsukat.

  A yuppie-miniszterelnök Abhisit Vejjajiva a régi establishment embere. Demokrata pártja törvénytelen kampányfinanszírozás miatt éppen fel van függesztve. A PAD-ben amúgy több párttag is vezető szerepet tölt be. Vejjajiva soha nem lett megválasztva, két ízben is menekülnie kellett a felbőszült piros tüntetők elől. A kocsijának az ablakait betörték, a titkárát megverték.

 

Címkék: választás válság thaiföld hadsereg repülőtér blokád thaksin shinawatra abhisit vejjajiva rendkívüli állapot katonai puccs

Ragadozó és préda - Riot taktikák és felszerelések I. rész

2010.04.06. 15:06 | Fregattfőhadnagy | Szólj hozzá!

 

Előszó

 

  A napokban volt szerencsém olvasni Michael Crichton Préda című regényét. E könyv elolvasása után  több hasonlóságot fedeztem fel a rendőrök és a ragadozók viselkedési sémái között, valamint a halak és madarak rajainak viselkedése és a tüntetők magatartása között. Jól észrevehető minták rajzolódtak ki lelki szemeim előtt. Távolodjunk el a konkrét eseményektől és egy lépést hátralépve figyeljük meg a zavargásokban, s egyéb illegális össznépi összejöveteleken részt vevők viselkedését. Vizsgáljuk meg a dolgok mélyén rejlő mintákat.

  A ragadozók falkákat alkotnak. Erőn alapuló hierarchia uralkodik a csoporton belül, lehetővé téve a szervezett együttműködést. A falkavezér írányít, az egymást közötti rangsor is működik. Soha egyetlen percre sem felejtheti el egyik egyed sem, hogy hol is a helye a rangsorban. Tapasztalat szülte technikákat alkalmaznak kielégítő eredménnyel.  A vadászat végéig a célt/prédát szem elől nem tévesztik. Nem minden akció sikeres, de sok zárul zsákmányejtéssel. Kevesebben vannak, mint a prédaállatok. A fogak-karmok által nyújtott előnyöket a szervezettségük által tudják hatékonyan használni. A rendőrök hasonlóan szervezettek, mint a ragadozók. A karmokat, fogakat, az ő esetükben a megfelelő felszerelés adja.

 A parancsnoki lánc adott, a taktikáikat elvileg az évek során gyűjtött tapasztalatok csiszolták használhatóra. Ez a tapasztalat lehet más nemzetközi tapasztalat is. Az információáramlás miatt könnyű integrálni, ha van hozzá szándék. Erejüket a felszerelés és a szervezettség adja. Elég sikeresek ahhoz, hogy esetleges kudarc esetén is folytathassák tevékenységüket, természetesen kielemezve azt, és tanulva a hibákból.

 

 A madár/halrajok illetve a növényevő csordák tulajdonképp viselkedésüket tekintve megfelelnek az emberi tömegnek. Nincs hierarchia a csoporton belül. Nincs vezér a tömegben/rajban, néhány  egymásnak leadott ingerre válaszolnak a csoport tagjai. Például ha az egyik egyed veszélyt érezve futni kezd, a többiek követik, feltételezve, hogy okkal kezdett futni. A raj/csorda lényege, hogy a nagy tömeg miatt a prédává válás kockázata megoszlik a csorda tagjai között. Igaz, nem egyenlő arányban. A legbiztonságosabb a csorda közepe, mivel a ragadozók a formáció széleiről választanak áldozatot. A szélére a fiatal, illete a gyenge egyedek kerülnek ( akár a II. világháború bombázókötelékei, ahol lent szélen, illetve vezérgépként volt a legnagyobb  a lelövés kockázata.)

 

 

 Az emberi tömegben sincs vezető, aki irányítana (feltéve, hogy spontán az esemény). Sok esetben egymás reakcióira válaszolnak, hasonlóan a tömeghisztériához. Ez a helyzet melegágya a vad pletykáknak (lásd a Brixton-i eset). Egyesek lehetnek dühösebbek, hangosabbak a többinél, ők tölthetik be a nem létező vezér szerepét, pl. vezérszurkolók. A tömeg olyan, mint egy érző lény, melynek fő jellemzője az emocionális reagálás, háttérbe szorítva az egyént és a rációt.  A zavargó tömeg az érzelmeket képviseli, míg a rendfenntartók elvileg a józan észt szimbolizálják.

 A rendfenntartók  a törvényt védik, minden lehetséges eszközzel. Eszköztáruk és taktikáik igen színesek, akár  csak a tüntetőké. A viselkedésükre az "amilyen az adjon Isten, olyan a gumibot" a jellemző.  A renfenntartók elsődleges célja a zavargások  és rendzavarások megakadályozása, optimális esetben ezt már a jelenlétükkel elérik. Események biztosításakor úgy kell viselkedniük, hogy már a fellépésük elriassza a lehetséges rendbontókat. A túlzott magabiztosság nem ajánlott, mert azt a renitens elemek provokációnak érezhetik. Az egyéni azonosítóknak a sisakon kell lenniük.

 

Fegyverhasználat csak ismételt felszólítás után

 

 Ha jelenlét önmagában nem elég, akkor a következő fázis a tömeg felszólítása a cselekmény abbahagyására és az előkészületek megkezdése arra az esetre, ha a szép szó nem hat. A rendőrök alakzatba állva felveszik a pozíciót, ezzel is erőt demonstrálnak és próbálnak a józan észre hatni. Ez a második esély, hogy a tömeg meggondolja magát. Általában ismét felszólítják őket, hogy hagyják abba amit csinálnak, ezt már a fegyverhasználat követi. Nem csak éles lőfegyver számít ez esetben fegyvernek, hanem bármely kényszerítő eszköz. A használatot felszólításnak kell megelőznie (talán valaki a korosabb generációkból emlékszik még az őrkatona kötelmeire). Ha nem marad más hátra, mint előre, akkor az oszlatást szervezetten és tervszerűen kell végrehajtani. A tömeget (ami általában jóval nagyobb, mint az oszlató erő) kisebb részekre kell bontani és ami nagyon fontos, menekülőutakat biztosítani kell! Ha másképp nem, az alakzat tagjai között rések nyitásával.

  A következő ábrák katonai anyagból származnak (rendteremtő-békefenntartó alkalmazás), de a rendőri változatok lényege is ugyanez. Forrás: www.globalsecurity.org/military/library/policy/army/fm/3-19-40/appb.htm

 

Alakzatok és taktikák - a sorfal (skirmish line formation)

 

 Az oszlatásra készülő teljes fegyverzetben lévő rohamrendőrök az utca teljes szélességében két vagy három fő mélységben felsorakoznak. Egyik kezükben a pajzs, másikban gumibot. A pajzsaikkal úgy helyezkednek, hogy azok falat képezzenek. A sorfal néha megfélemlítési célzattal a bottal veri a pajzsok szélét, általában ballépésre. Adott parancsra a sorfal lassan megindul, egyenletes sebességet vesz fel, úgy halad, mint egy úthenger. A sorfal elé kerülteket általában leütik, majd átlépnek (áttaposnak) rajtuk. A földön maradtakat  olykor a harmadik sor emberei gyűjtik be. A harmadik sor feladata lehet még a kiemelés is. A sorfalat megnyitni akkor lehet, ha a kiemelésre kijelölt csoportot kell ki- és visszaereszteni. Ami tipikusabb, az hogy a sorfal mögött találjuk a letartoztató egységet, akik begyűjtik a letaposott delikvenseket és némi testmozgást követően bezsuppolják őket egy rabszállítóba.

  Fontos megemlíteni, hogy sem a sorfal tagjai, sem a kiemelők nem viselhetnek oldalfegyvert, hiszen az senkinek nem hiányzik, hogy valaki ijedtében lövöldözni kezdjen, vagy hogy a kavarodásban elszedjék.

  A két-négy ember mélységű sorfal mögött helyezkednek el még a könnygázt célba juttató eszközöket kezelők, vízágyúk. Általában egy magasabb ponton, járművön vannak egyrészt azért, hogy célozva lőhessenek át a sorfal felett, másrészt a könnygáz-gránátokat tilos testmagasságban kilőni. Ha az oszlatókon maszk van, okkal lehet gyanakodni, hogy gázos oszlatás készül. Magas vérnyomású, asztmás vagy más légúti betegségben szenvedők az ilyen megmozdulásokat inkább messze kerüljék el, vagy legalább kérdezzék meg előtte kezelőorvosukat, gyógyszerészüket...

  A mezei sorfalnak létezik balra és jobbra "ferde hadrend" variációja is. Ez lényegében ékként működik, csak a képzeletbeli csúcs felöl "lentebb", a formáció alja felé tereli az embereket. Célja a tömeg elterelése objektumoktól, az út egyik oldaláról. A ferde hadrend végét egy, a tömegre merőleges sorfallal is biztosíthatják.

 

 Ék-alakzat (wedge formation)

 

 Többnyire álló tömeg ellen alkallmazott támadó-formáció, de védelemre is alkalmas. Célja a tömegbe való hatolás és annak szétdarabolása. Nem egyenes vonalban sorakoznak fel, hanem lándzsahegyet képeznek. Ha nagyon széles az út, több lándzsahegyből fűrészfog lesz. A fűrész/farkasfogat ókori történelemmel foglalkozók ismerhetik. Kr. u 61-ben Britanniában a  királynő Boudica által vezetett kelta törzseket ezzel a módszerrel verték le a rómaiak.

 

 A római többszörös ék, a farkasfog a Watling Street-i csatában 3.47-től figyelhető meg  működés közben. Az alakzat előnye, hogy nemcsak az élen álók tudnak a rövidkardjaikkal döfködni, az ékek közé  nyomott támadókat pedig menetből bedarálják.

 A többszörös túlerőben lévő britonok nekirontottak a fűrészfog alakzatot felvevő rómaiaknak és elveszítették a csatát. A "hegyibe Obelix" taktika miatt az élen haladó festettarcúakat a sajátjaik passzírozták neki a római csatasornak. Nagyon csúnya mészárszék lett a vége, ez a kor nem ismerte a nem halálos fegyver fogalmát...

 

 Na de kanyarodjunk "vissza a jövőbe". Az ék a tüntetőket az utca két szélére (vagy a másik ék szélére...)szorítja. Egérutat ebben az esetben a mellékutcák kell, hogy jelentsenek, nem etikus őket is lezárni. A kiemelő és egyéb egységek az ék mögött ugyanazok, mint  a sorfal esetében. Védelemben az ékalak egy szakaszának második raja "hátracsúszik" egy sorral, hogy az éket támogassa, míg a másik két raj középen összezár.

 

 

Egy szakasznyi amerikai katona Riot-controll gyakorlat közben ék-alakzatot vesz fel. people.howstuffworks.com/

 

Gyémánt- avagy a "sün" formáció (diamond formation)

 

 A "sün" egy többtagú rendőri egység. A felszerelésük a gumibot mellett a  már említett kisebb, kerek pajzs, inkább a mozgékonyság a fontos. Ez a gyors mozgású csoport a vezetőjük jelére a sorfal megnyílik, és az osztag kirontva leteperi a hangos szóval külcsín alapján kijelölt célszemélyt. A palimadarat gyorsan körbeveszik, ketten lefogják, leperecelik, a pajzsok és a gumibotok mint egy sündisznó tüskéi kifelé a tömeg felé néznek, hiszen onnan várható ellenállás.

  A "sünhöz" elvileg nyolc ember kell, de rendőröknél rendszeresen végrehajtják kevesebbel is.

 

 A gyémánt-alakzat képes behatolni a tömegbe és vissza is térni. A sün eredményes alkalmazása gyakorlást és összeszokottságot feltételez. Másik alkalmazási szituáció, ha nagyon nagy a baj, és a rendfenntartók körkörös védelemre kényszerülnek. Ha a helyzet nyugodtabb, gyémánt helyett alkalmazhatnak sima kör-formációt is.

 

A "zsák" vagy "húsdaráló"

 

 Tulajdonképp egy plusz kombinációs lehetőség a sorfal-taktikára. Egyik verzió szerint a sorfal két széle indul meg, hogy körbezárja a tömeget, másik szerint egyszerre indulnak meg szemből és a mellékutcákból. Nem veszélytelen, inkább csak csak kisebb csoportok ellen próbálkoznak vele. Ismét élnék egy történelmi esettel, a Tatárjárás idején a Muhi csatában például Batu kán serege számbeli hátrányban volt a magyarokkal szemben, viszont szervezettségben és taktikailag magasan fölötte állt. A bekerítést követően szándékosan több ponton is lyukakat hagytak a hadrendben, mert azt azért nem akarták, hogy a magyarok egy tömegben a sarokbaszorítottak bátorságával küzdjenek, egyszerűbb volt őket menekülés közben egyenként levadászni. Ha nincs menekülési út, a tömeg pánikba esve támadhat, egymást is letapossák.

 

Karámba zárás (kettling)

 

 Másik ritkán alkalmazott, nem túl sportszerű taktika a tömeggel szemben a karámba zárás, vagy behatárolás (containment). Ahogy a neve is jelzi, a kettling (teredetileg tehenek tartásával kapcsolatos kifejezés...) angol találmány. Alkalmazását valószínűleg az a tapasztalat szülte, hogy relatíve békés demonstrációk oszlatási kísérlet után zavargásokba torkollottak, ezért oszlatás helyett úgyis balhé lesz felkiáltással inkább megpróbálják helyben tartani a tömeget. A rendőrsorfalak lényegében beszorítják a tömeget egy szűk helyre, lezárják az összes kivezető utat és onnantól kezdve órákon keresztül se ki, se be. Ha valakit elkap a rosszullét, vagy ki kell mennie, az így járt. A cél a tömeg kifárasztása, az erőszakos cselekmények megelőzése, és hogy ne kelljen a rendőri erőt az oszlatás után kisebb csoportok, egyének üldözésére felparcellázni. Ha valakit mégis kiengednek, annak  előtte begyűjtik a fényképét és az adatait.

 Elméletben ha a tömeg nem viselkedik fenyegetően, a kijelölt exit-pontokon keresztül még lehet mozogni, de a gyakorlatban sajnos még békés demonstrációnál is a teljes lezárás a jellemző. Emberjogi szervezetek persze nem látnak a pipától, de a kettling időről-időre előkerül, utoljára a 2009-es ENSZ klímaváltozás-csúcson Koppenhágában  vagy  ugyanezen év áprilisában  a G20 csúcson, Londonban. A módszer nem törvénytelen, de kontraproduktív lehet, főleg hogy Angliában már szerencsétlenségek és haláleset is kapcsolódik hozzá (vetélés, szívroham). Másik hátránya, hogy a bezártság még amúgy békés résztvevőknek is felviszi az agyvizét. Ha az exit-pontokat nem menedzseli ügyesen a rendőrség, a karám létrehozása előttinél robbanás-veszélyesebb helyzet alakulhat ki. Az alkalmazók azonban elég boldogok a módszerrel, hiszen a soraik és a tüntetők között is kevesebb a sérült, és az anyagi kár is elenyésző lett.

 A G20 tiltakozások alatt a tüntetőket hét órán keresztül tartotta karámban a londoni rendőrség. Ábra: BBC

 

Portyázás, járőrözés

 

 Az oszlatás után a kijelölt műveleti területen 4-5 fős, vagy nagyobb rendőri csoportok járőröznek. Ezeknél már lehet éles lőfegyver. Feladatuk a gyanúsnak talált személyek kiszűrése. Gyanús lehet, aki sérült, festékes (vízágyú), vagy csak elüt a környezetétől, pl. pólóban mászkál a hidegben.  A hangadók azonosítását civil ruhás egységek is segítik illetve a tömegben civil ruhás provokátorok is lehetnek.

  Francia járőr Toulonban a 2005 késő őszi zavargások idején. Ez a taktikai elem sajnos a túlkapások melegágya, rosszabb esetben mindenki gyanus, aki lélegzik.

 Ha az oszlatásra tett kísérletek kudarcot vallottak, a tömeg barikádokat emelt, akkor hosszas, több napos vagy akár több hetes felfordulásra is számítani lehet. Bevethetnek még vízágyúkat, melyek nagynyomású hideg vízzel hűtik a kedélyeket. A vízbe a zavargók későbbi azonosítására festékanyag is kerül. A vízágyús kocsit külön erőkkel kell biztosítani, éppúgy, mint egy tankot utcai harcban. A vízágyúk hatékonysága ma már vitatott, mert megjelenésükkel inkább dühöt, mit félelmet váltanak ki. A barikádokat ezért is inkább könnygáz bevetésével próbálják elfoglalni, és nem közelharcban (ugyan ki akar lángoló gumiabroncsoknak, vagy felborított autóknak nekirontani, főleg ha dobálnak is közben.. ). A barikádot a "tüzérségi előkészítés" után megfelelően biztosított speciális, tolólapos járművel bontják meg.

  Előzetes a következő részből. Páncélzat, dobott tárgyaktól védett ablakok, lövedékálló kerekek, parancsnoki torony. 3 tonnányi akadályt mozdít el, IED-robbanást is  elvisel. Mindez teherautó alvázon.

 

Néhány szó még a zavargások hátteréről

 

 Általánosságokat lehet írni, de nincsen két egyforma eset. A Riot korszakonként változik, a technikai fejlődés itt is érezteti a hatását. Az viszont fontos, hogy milyen berendezkedésű államban is történik, demokratikusban vagy tekintélyelvűben? Számítógépes analógiával élve a demokratikusban a rendőrség tűzfalként működik. Ha a rendszer diktatórikus, akkor vírusírtóként funkcionál, tűzzel-vassal írtja a kártékonynak ítélt elemeket. Válság esetén viszont a demokratikus rendszer őrei is könnyebben hibáznak. Megismétlem, a rendfenntartók célja a tömeg feloszlatása, nem a fizikai győzelem, a taktikák zöme is ennek a stratégiai célnak vannak alárendelve.

 

 

A következő részben a rendfenntartók által alkalmazott nem halálos fegyverekről és alkalmazásukról lesz szó

 

Címkék: sün tömegoszlatás michael crichton préda páncélozott sorfal rendőri taktikák rendőri alakzatok ék alakzat csapatszállító

A szlovákiai "éhséglázadás" igaz története III. rész

2010.03.29. 14:51 | TheQuestion | 3 komment

 

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja

 

 Az előző részben konstatáltuk, hogy a hat évvel ezelőtti, a sajtó által előszeretettel "éhséglázadásnak" nevezett események sem szervezettségükben, sem méretükben nem voltak olyan jelentősek, mint azt a titulus sugallná. Körülbelül féltucat településből és pár száz zavargóból folyamatosan artikulált politikai célok és szervezettség nélkül még nem lesz lázadás. A szlovákiai roma parlament 2004. február 25-én ugyan országos sztrájkra és blokádra szólította fel  a cigányságot, de ezt hamar visszavonta. Talán azért, mert több tagjának a felelősségét kezdték el pedzegetni...

 

A baráti média aszisztált a zavargások etnicizálásához

 

 A nemzetközi hitelezők és az EU (már velünk együtt a finisben vannak ekkor) szemszögéből "jófiúnak" számító,  2004-re hatodik éve hatalmon lévő Dzurinda-kormánynak nem kellett a presztizsének ártó média-offenzívát elszenvednie és a manőverezni próbáló államfőt leszámítva a jelentősebb politikai pártok sem próbáltak  a zavargásokból politikai tőkét csiholni. Itthon ez elképzelhetetlen lenne. Noha a szigorodó  szociális törvény nem csak a cigányságot érintette, hanem elszegényedett szlovákokat és magyarokat is, a kormánynak kapóra jött a zavargások etnikai jellege és úgy adhatta el azt a közvéleménynek, mint egy etnikai-integrációs és nem elsősorban gazdasági jellegű problémát.

 Roma és nemroma házak az 1800 lelket számoló Ostroványban. A kerítések nem működtek, az önkormányzat inkább falat húz közéjük. Fotó: AFP

 

 Olyan álláspontot vett fel, hogy egy nem célzottan etnikumra irányuló törvényre  (ami valójában az volt) olyan etnikai jellegű reakció született, amire csak rendpártisággal, kemény kézzel és elvárásokkal lehet reagálni, miközben a munkahelyteremtések kérdésében mosta a kezeit. Karikírozva a cigányok lusták dolgozni, inkább az uzsorások által fellpiszkálva lopnak-rabolnak, a vasökölnek oda kell csapni.

  A kormány kezére játszott az is, hogy a romák több alkalommal valóban nem éltek a felkínált közmunka-lehetőséggel. A nemzetközi roma szervezetek által vizionált tömeges roma-kivándorlás, akárcsak az országos sztrájk, elmaradt, noha elővigyázatosságból a probléma által szintén sújtott Csehország például megerősítette a határőrizetet. A szlovákiai cigányság saját politikai erőtlenségének és szervezetlenségének köszönhetően a sarokba térdepelve magára maradt. Hogy az uzsorások kavarása gáncsolta el az országos méretű, közös fellépés esélyét, a ridegen odacsapó karhatalom vagy a súlytalan roma vezetők megfélemlítése vette elejét a nagyobb méretű és súlyú tiltakozásnak, az valószínűleg örökre kérdés marad.

 

Együttélés helyett falak

 

 Mi változott azóta? A zavargások hatására a kormány kisebb könnyítéseket foganatosított ugyan (pl. heti kifizetés lehetősége havi helyett), de alapjában nem sok minden. Illetve már falak is vannak, mint tíz évvel korábban Csehországban. A helyi lakosok aláírásainak engedve egyik település a másik után húz (Osztrópatak, Nagymihály, Tőketerebes) fizikai értelemben is falat a cigánysor építési engedélyt sosem látott putrijai elé. Az indok egyszerű, a lopások, a szeméthegyek, a zaj már elviselhetetlen mértéket öltöttek, a romák mindent visznek, ami mozdítható és leszüretelhető. Ha rajtakapják őket, akkor a haláleset sem ritkaság és a tulajdonos lesz az áldozat. Munkalehetőség sem lett több, a felére csökkent segélyezés azokon is csattan, akiknek volt valamijük.

 
Az ostroványi  fal párezer euróból kijött. Fotó: AFP
 
 Van olyan település, ahol a tulajdon védelmére először drótkerítést húztak fel. Nagy ötlet volt, egy hét alatt szétlopták. A kis vidéki önkormányzatokat az ág is húzza, nincs pénz felzárkóztató programokra, pályázati önrészre. eszük ágában sincs a falakat lebontani, különben a maradék adófizetők is elmenekülnek a településről. Idehaza ugyanez a történet, de még falak és megkurtított segélyek nélkül. A gumibotos törvénytiszteletre nevelés ugyan elűzte a káoszt az utcáról, de az érintetttek élete nem lett ettől könnyebb.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hamis a szlovák párhuzam, mégis nagyobb a veszély

 

 Idehaza viszont elterjedt az akkori események olyan értelmezése, miszerint nem szabad csökkenteni a segélyeket, különben a romák fellázadnak, mint Szlovákiában, viszont az mellettünk szól, hogy hála az égnek a hazai cigányság úgymond integráltabb, ezért  kisebb a lázadás esélye Ezek a pontok egyenként még részben igazak is lehetnek, maga a gondolatmenet viszont fals. Egyrészt azért, ahogy már kifejtettük, ami Szlovákiában ami történt, az nem volt éhséglázadás. Másrészt amit a hazai szociológusok közül többen állítanak, hogy az un. mélyebb integráció a lázadás esélyét csökkenti azért csiklandós, mert az összefonódások, az uzsorán, csaláson és más ügyeskedésen, zsaroláson alapuló tevékenység "fehérgalléros" támogatása, a szervezett bűnözés beépülése az önkormányzatokba, állami hivatalokba azoknak az erejét és befolyását növeli, akik egyáltalán nem érdekeltek a szociális transzferek átalakításában, a jobb átláthatóságában és a kevesebb visszaélési lehetőségben.

 Elég "fellapozni" a helyi újságokat; önkormányzati képviselőnek megválasztott uzsorások, ügyvédek, jegyzők, értékbecslők, sőt rendőrök keverednek uzsorás-leszámolások, visszaélések, csalások (mint a szocpol-botrányok voltak annak idején) által felszínre került botrányokba. Csehországban a roma kivándorlási botrányokhoz is volt az uzsorásoknak köze, a 2004-es  a szlovákiai zavargások esetében ez egyértelműbb, mi sem fogjuk megúszni.

Magas arányú cigány népességgel rendelkező térségek, 2001. Forrás: old.btk.pte.hu/tanszekek/romologia/dok/ofa/tanulmany.doc

 Magyarországon általában véve a cigányság integráltabbnak számít, kutatási eredmények szerint kb. a cigány családok 37 %-a él „reménytelen” szegénységben, felkapaszkodási esély nélkül. De ez önmagában csak egy statisztikai adat, például a Cserehátiak életkörülményei  Borsodban riasztóan emlékeztetnek a szlovákiaiéra. Nem az a lényeg, mennyivel csúnyább, elszigeteltebb egy szlovákiai cigány település vagy sor, hanem az, hogy a helyiek mennyire kiszolgáltatottak az ellenérdekelteknek, ki az akitől valójában tartanak...
 
 Ha idehaza az új kormány az északi példát követve a segély-rendszer szigorításának, a kifizetések csökkentésének útjára lépne - márpedig józan paraszti ésszel belegondolva valószínű, ez fog történni- jóval nagyobb ellenállással kell számolnia, mint a Szlovákiában. Nemcsak tüntetőket, netán zavargókat kell karhatalmilag kezelnie, hanem szét kell zúznia azt a maffia-szerű szervezett bűnözési hálózatot, ami idehaza egyes vidékeken  gyakorlatilag átvette az uralmat a hatóságoktól és nem fogja szó nélkül hagyni, hogy birkáit nem tudja annyira megnyírni, mint korábban, mégha nem is ő eteti őket. A ragadozó meg fog küzdeni a vadászterületéért.
 
 

A RIOT visszatérhet Magyarországra

 

 
 Hogy hol lennének ebben a szkenárióban  a gyújtópontok? Elég lenne vaktérképen bejelölni az elmúlt években az uzsorás-leszámolások érintette településeket és máris megkapjuk azokat a megyéket, térségeket, ahol az elszegényedett cigányok a leginkább kiszolgáltatottak a "kamatozóknak".  Tiszavasvári, Tarnaszentmiklós. Taktaszada, Prügy, Drávapiski. Ivád, Tokod, Edelény vagy ha megyékben gondolkodunk; BAZ, Heves, Baranya, és a lista folytatódik... Nem a szlovák határ közelsége, hanem a nyomor mértéke fog számítani, az Ormánság Dél-Baranyában éppen olyan "veszélyzóna" lehet, mint a Taktaköz Borsodban. A tulajdon elleni nyílt és tömeges akciókra számítani lehet.
 
Lehetséges gyújtópontok az uzsorás-leszámolások visszatérő helyszínei.
 
 
 A 2006-os születésű RIOT már elhagyott bennünket, de a RIOT -kicsit másképp- de visszatérhet Magyarországra. Igaz, hogy nem tartom lázadásnak azt a két zavaros hetet, ami hat évvel ezelőtt Szlovákiában történt, de ne becsüljük alá a félelem erejét.  Az alkalmazottaknak és tulajdonosoknak nap, mint nap félelemmel és elővigyázatosággal kellett figyelnie az üzlet felé közelítő romák csoportjait. Számukra ami történt, nem volt bagatell, mégha olykor úgy is tünhetett, hogy ezt próbálom magyarázni.
 
The End?

 

A szlovákiai "éhséglázadás" igaz története II. rész

2010.03.17. 13:45 | TheQuestion | 4 komment


  Hogy az eseményeket a helyére tegyük, azt javaslom, fussuk át az általunk klasszikusként kezelt és feldolgozott Brixton-i, Toxteth-i és Broadwater Farm-i zavargások (Anglia) történetét és hátterét. A párhuzamok azonban inkább kevésbé, mint többé állnak. A sajtóban megragadt "éhség" és a "lázadás" fogalmak is kicsit erősek, ha egyáltalán megállják a helyüket a szlovákiai esettel kapcsolatban. Aki pattanásig feszült indulatokat, lázadó tömegeket, megingó államot vár, azt most lehet kicsit csalódott lesz. Következzék a szlovák Riot a maga valójában.

Ajánlott linkek az összehasonlítás végett:

riotmagazin.blog.hu/2010/01/28/torzsi_haboru_albionban_a_xx_szazad_vegen

riotmagazin.blog.hu/2010/01/31/langokban_az_orszag_a_brixton_franchise_1981_ben

 

Tüntetésekkel kezdődött

 

 Az új szociális törvények elleni tiltakozások 2004 februárjának elején még békés formát öltöttek. Február 6-án egy Hran nevű település (Trebisov/Tőketerebesi járás,Dél-Kelet Szlovákia)lakói megtagadták a gyerekeik iskolába küldését. Két napra rá néhány száz  roma gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a segélyrendszer átalakítása ellen Pálócban (Pavlovce nad Uhom, Dél-Kelet Szlovákia, Kassai régió). Február 12-én újabb, még békés megmozdulás zajlott le 300 tüntetővel a kb. Eger méretű Nagymihály városában (Mihalovce, Kassai régió). A tiltakozók még azt a bizonyos határt nem lépték át, ami a magazinunk fő profilja lenne, nem történt rendbontás, fosztogatások, nem volt nyílt ellenszegülés a hatóságokkal, stb.

 

 Viszont a romák nyíltan fenyegettek azzal, hogy ha kevesebbet kapnak, akkor erővel fogják elvenni azt, amire szükségük van. Az elszórt, és nem is népes tüntetések a kormány ingerküszöbét nem lépték át, de tegyük össze a két kezünket és kérdezzük meg magunktól, hol lépték volna át..? Melyik az a kormány, amit egyszerű tüntetésekkel meg lehet hatni bármiben is? A hatóságok, ha érzékelték is a veszélyt, úgy tűnik, kivártak.

 

Kolbász a kabátujjban

 

 Az események igazi fordulatot február 11-én vettek, amikor Lőcsében (Levoca, Szepesség, Észak-Kelet-Szlovákia) mintegy 80 roma megrohant egy szupermarketet. A taktika a következő volt, a bevásárlókocsikba csak néhány termék került, a cigányok saját kabátjaik alá (még február van)főleg fagyasztott és hústermékeket rejtettek, nem túl nagy gonddal. Amikor az alkalmazottak a biztonságiak segítségét kérték, őket is megfenyegették. Végül a helyi rendőrőket kellett kihívni, akik egyszerre néztek szembe bosszúval való fenyegetőzéssel és magyarázkodással, hogy úgymond éhesek. Az új segélyezési rendszer ebben az időpontban csak törvényileg volt effektív, gyakorlatban még nem, a kifizetések (és ki nem fizetések) itt is a hónap közepére voltak várhatóak. Vagyis a szlovákiai romák ekkor még nem lehettek éhesebbek (ha ugyan van ilyen) a szokottnál, de ettől még nagyobb nélkülözéstől való félelem persze dolgozhatott bennük (az előző havi pénz már  rég elfogyott). A roma "razziák" 14-ig még háromszor ismétlődtek meg.

 Február 18-án Varannó (Vranov nad Topl'ou) kisvárosában ismét  több száz fős megmozdulás tiltakozott az új törvény ellen. A tömegben vegyesen voltak romák és nemromák, hiszen az utóbbiak között- ha arányaiban sokkal kevesebb is, a szegényebb régió nem válogat- is akadtak jócskán, akit súlyosan érintett volna a lecsökkent szociális juttatás. A vegyes társaság munkahelyekért tüntetett, csak a Kassai régióban 8000 ezer regisztrált (és a jóég tudja, mennyi regisztrálatlan) munkanélkülit tartottak nyílván, miközben 50 (azaz ötven) állás volt meghírdetve...Február 20-án reggel egy Drahnov nevű faluban (Nagymihályi járás, Kassai Régió) az üzletet kinyitni akaró alkalmazottak azt vették észre, hogy valakik az éjszaka kipakolták a placcot.

 

Élelemiszer vagy luxuscikkek?

 

 A Töketerebesi járásban azonban nem csak betörések, hanem nyílt fosztogatások is történtek. Romák, felnőttek és gyerekek vegyesen alkalmanként pár tízezer korona értéket tulajdonítottak el. A tiltakozókat, ellenállni próbálókat megfenyegették, az alkalmazottak persze nem vitték vásárra a bőrüket, de a tulajdonos és az aki, aki a saját üzletét vezette, a többszöri fosztogatásba tönkre is mehetett (többen közülük valóban tönkre is mentek). Találhatunk olyan beszámolókat is (de nem állítom, hogy ez lett volna az általános), ahol a kárvallottak azt panaszolták el, hogy a fosztogatók valójában nem is élelmiszert, hanem alkoholt, cigarettát, csokoládét, stb rámoltak el. Értékben "gazdaságosabb" néhány vekni kenyér helyett ugyanabba a kosárba az említett luxuscikkeket bepakolni. Nemcsak rövidtávú, gyors haszonszerzésről, vagy azonnali örömök hajszolásáról lehet szó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Városi napok a dél-kelet-szlovákiai Tőketerebesen. Nem vastag környék, de szép rendezett, számos történelmi emlékkel. Fotó: trebisov.sk

 A dohányárút nem lehet megenni, itt jön viszont képbe az orgazda, aki nem más, mint az első részben már futólag bemutatott, a várhatóan lecsökkenő segélybevétel által  amúgy is vastagon érintett uzsorás. Őkelme bizony gyakran (csempészett, lopott) árúval is üzletel. Persze nem annak adja el ismét és nem akkor, akitől átveszi. De miért is éri meg az adósnak az uzsorástól drágábban vásárolni, mint a közértben? A válasz pontosan az uzsorástól való függésben rejlik, az idővel teljesen kiszolgáltatottá váló embereket az uzsorás tartja "lélegeztetőgépen", ha a boltosnál már nincs hitel, ugyan ki az aki, aki kisegíti a jócskán áron felül felszámított termékekkel a még valamilyen módon kizsigerelhető családot? Persze feltehetnénk a kérdést, miért is tolna ki magával bárki azzal, hogy a cuccnak azt a részét, amit nem füstöl el továbbadja olcsóért a kínzójának? Miért, készpénzért. Tárgyalási pozíciója gyakorlatilag nincsen a "hitelezőjével szemben", aki csak duplán nyer az üzleten.

 A beszámolók görbéjén azt lehet még megfigyelni, hogy az első esetekben valóban élelmiszert gyűjtöttek össze a nem fizető vásárlók, de luxuscikkek begyűjtése később kerül elő. Talán a nyomor napszámosai megneszelték az üzletet, meglátták a lehetőséget arra, hogy pár legális konkurenciát ezzel kivonhatnak a forgalomból...De ez utóbbi gondolatmenet csak spekuláció a részemről. Annyit előretudok a harmadik rész előtt (igen, három lesz)bocsátani, hogy a felbujtó uzsorás szál akkor is és ma is elsősorban a szlovák kormány hivatalos álláspontja, de osztották ezt a helyi szlovákiai roma parlament tagjai közül is néhányan.

 

A Riot megérkezett Szlovákiába

 

 Na de térjünk vissza a fosztogatásokra. Ugyanebben a járásban a fosztogatási kísérletek sikertelenek maradtak, ha az előző példákon okulva a menedzserek időben kapcsoltak, lezárták az üzletet és gyorsan kihívták a rendőrséget. Ettől még a helyzet nem oldódott meg, a tömeg még mindig szeretett volna bejutni, és a rendőrök sem tudták őket jobb belátásra téríteni, Kassából kellett a különleges rendőri erőket kihívni. A cigányok erre ugyan szétoszoltak, de éjszaka ismét megpróbáltak betörni.

  Itt még nyugalom van. Fotó: trebisov.sk/

  Február 24-én, hétfőn nappal a tőketerebesi városközpontban több száz roma gyűlt össze, de a rendőrség a nem engedélyezett demonstrációt az előzmények ismeretében már veszélyesnek találta és kiszorította az összegyűlt romákat a központból. A cigányok kődobálással  válaszoltak, visszavonulás közben egy üzletet sikerült is kifosztaniuk. Az egyenruhások nem elégedtek meg a pillanatnyi sikerrel, hanem követték a zavargókat a roma-negyedbe, amit körül is zártak. A kö és üvegdobálásra könnygáz, vízágyú lett a válasz. Az utcákról a cigányokat a házaikba űzték vissza, sőt berontottak az otthonokba is, nem igazán figyelve, kit-mit találnak el. A zavargás se méreteiben és hosszúságában, se szervezettségében nem volt összemérhető pl. az 1981-es Brixton-i faji zavargásokkal vagy Broadwater Farm-on történt (London) nyílt lázadással, a hatóságok gyors fellépésének következtében a hétfői balhénak egy óra alatt vége volt, de a blokádot a rendőrök nem szüntették meg azonnal. Másnap már karszalagos roma civil járőröket is lehetett látni, akik a helyiek egyöntetű utálata által kísérve próbálták fenntartani a rendet. A keddi csoportosulási kísérleteket "szétlőtték" a vízágyúk. Páncélautós, demonstratív felvonulások még hetekig folytak.

 

 

 A tőketerebesi éjszaka és a másnap. A jóképességű műsorvezetőt , meg a kommentelőket hessegessük el magunkban valahogy...

 

Se éhség, se lázadás

 

 Nyomokban azért az események emlékeztettek az általunk klasszikusként kezelt angliai zavargásokra. Itt is megtámadtak rendőrségi kisbuszokat, de a rendőrségnek nem volt olyan béna kacsa időszaka, mint a szigetországban  Az olyan kisebb, inkább reakciónak ható bosszúállásokat, mint a rendőrségi járművek megdobálása, több száz rendőrt mozgosító razziák követték a cigány-negyedbe. Se szervezett, se spontán ellenállás nem volt, aki tehette, ahova tudott, menekült ki a városból (nemcsak terebesiek, hanem a környékbeli falvakból érkeztek is balhézók). A szlovák rendőrség a megfélemlítés és a megtorlás eszközeivel élt, arról ne legyenek illúzióink, hogy számottevő közösségi kapcsolatot tartottak volna fenn a helyi roma közöségekkel.  Ha az uzsorások voltak a felbújtók, akkor azzal már nem törődtek, hogy fel is készítsék a "harcba küldött" alattvalóikat, de a fosztogatási kísérletek előidézéséhez az ő pozíciójukban bőven elég a hangadó szerep is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt már vége van mindennek, az "éhséglázadás" füstje nagyobb lett, mint a lángja. A járőr hátterében a kameraman is nyugodtan álldogál.

 A hatóságokkal való szembeszállás inkább reakció és alkalomszerű volt, ezért a lázadás szót az eseményekre csak fenntartásokkal használnám. A lázadás kifejezés politikai célok létét feltételezi (a tüntetéseknek még volt ilyenje), a hatóságokkal való szembeszállást valamilyen szervezettségi szinten. De a szervezettség legkisebb jele nélküli szlovák cigányság zavargó részének a karhatalom ridegen még azelőtt odacsapott, mielőtt valami nagyobb dimenzióba került volna a dolog. De hozzá kell tenni, az események komolyabbra fordulása és az első figyelmeztető jelek között volt közel kétheti felkészülési idő.  Vagyis nem lehet megmondani, komolyan számolt-e az akkori szlovák kormány egy zavargó forgatókönyvvel, vagy csak ügyesen adaptálódott az eseményekhez. A szlovák politikusok azonban elég komolyan vették a tulajdont fenyegető veszélyt ahhoz, hogy bejelentsék, 600 katonával erősítik meg a rendfenntartást. Fenyegetések, fegyveres felkelésre való utalások elhangzottak a cigányok részéről, de szervezett ellenállásnak továbbra sem volt jele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Riot február 24-e után már az utolsó napjait élte. A rendőrség minden gyanus  roma csoportosulásra lecsapott, még a kis, párezres lélekszámú településeken is (mint például a Varannói járásban lévő Csáklyóban). Kisebb fosztogatások még előfordultak, de inkább az ország középső részén, a nyugtalanabb keletiben gyorsan helyreállt a rend. Ezek a kései rendbontásokat  inkább annak lehetett betudni, hogy az előbbi területen élő romák látták a tv-ben a keleti térség zavargásainak a képeit és alkalmazni kezdték a "franchise-t". Igazságtalan lenne a történteket kizárólag roma-zavargásoknak feltüntetni, pl. Zemplénben nem-romák is részt vettek a "bevásárlásban".

  A következő részben a zavargások utóéletével, a szlovák média tálalásával, a rövid és hosszabb távú következményekkel, valamint a magyar vonatkozásokkal foglalkozom majd. Tudom, kicsit darabolt így, de nagy a téma...:)

Címkék: szlovákia rendőrség 2004 zavargás roma cigány segély fosztogatás hadsereg tőketerebes lőcse éhséglázadás nagymihály pálóc varannó

A szlovákiai "éhséglázadás" igaz története I. rész

2010.03.07. 16:19 | TheQuestion | 4 komment

 

 Északi szomszédunk azoknak, akik nem járnak át mondjuk céget bejegyeztetni, vagy nem élik át nap mint nap a bevásárló turisták rohamát, valamiért távoli maradt. A 2004-es szlovákiai zavargások történetét ma is homály veszi körül. A hírösszefoglalók, tudósítások, rövid interjúk több kérdőjelet hagynak ma is a kutakodóban, az eseményeket utólag rekonstruálni próbálóban. Mostanra, hogy a cigánybűnözés és cigányság bizonyos rétegeinek beilleszkedési problémái, valamint a szociális juttatások jelenlegi mértékének fenntarthatatlansága már a közbeszéd részévé vált, érdemes körbejárni, vajon nálunk is megtörténhet az, amit Szlovákia már átélt?
 
 
 Arról, hogy hogyan csúszott ki először a háború után, majd a rendszerváltást követően ismét a közép-kelet-európai cigányság lába alól a talaj, mik a „cigány gazdaság” jellemzői, milyen, a megváltozott környezetben hasznos vagy káros kulturális örökséget cipelnek magukkal, arról inkább nem regélnék sokat, mert egyrészt nem értek hozzá, mások meg sokkal hitelesebben tudnak erről beszélni. Akit komolyabban érdekel, annak beszúrok pár informatívnak talált linket. A politikai korrektség béklyóját eldobva a cigány és a roma szavakat egyszerűen szinonimaként fogom használni.
 
A cigány gazdaságról és a történeti háttérről itt: www.freeweb.hu/eszmelet/54/reyniers54.html

 

 Hólabdaként növekvő problémák

 
 
 A körülbelül 5.3 milliós Szlovákia minden tizedik lakosa cigány, a cigányság 80%-a pedig munkanélküli ( a teljes lakosság körében ez 2002-ben 18%). Minden negyedik közülük cigánytelepeken él, ahol gyakran a vezetékes víz és a villany is hiányzik. A telepek lakosságának 40% 15 év aluli. A harmadik világ legsötétebb bugyrait idéző viszonyok közül nagyon ritka (legyenek az okok külsők vagy belsők) a kitörés, már a harmadik tartósan munkanélküli generáció nő fel. A történet ismerős lehet, a történet kis hazánk rázósabb vidékein is tök analóg. A legnagyobb hatalmú ember a telepen az uzsorás, a nyomor napszámosait már csak azért sem dobják fel, mert akkor kihez fordulhatnának legközelebb? A nagycsalád, a rokonság ugyanúgy az erdőbe jár tüzelőért, ugyanúgy kukázik, a bankok nem teljesen érthetetlen módon inkább elhajtják őket.
 
 Olvasnivaló a hazai uzsorás-helyzetről: www.agroinform.com/aktualis/6310/A_nyomor_uzsor%C3%A1sai.html
 
 Aki felveszi a mondjuk 100%-os uzsorakamatra vett kölcsönt és nem tud/akar fizetni, azt lefogják és megverik, elvégeztetnek vele valami piszkos „munkát. Ha nő, meg is erőszakolják, majd kiküldik strichelni. Ha a delikvens csak egy részét tudja időre megadni, a maradékra megint felszámolják a teljes kamatot és így tovább. Ez a spirál idővel teljes tulajdonvesztéshez és évekre való eladósodáshoz, kényszervándorláshoz vezet. A nincstelenek az elnéptelenedő falvakat veszik célba, amit a helyi önkormányzatok istencsapásaként élnek meg, a nyomor csak még több nyomort hoz magával. A teleplakók egyetlen igazi állandó bevételi forrásává a munkanélküli segély és a gyermekek után fizetett családi pótlék vált, aminek a következménye a korai és nagyszámú gyerekvállalás lett.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Cigányfalu távolról...Fotó: Harsányi István
 
 A gyereknek csak a töredéke jár óvodába, gyakran szlovákul se tanulnak meg, ami aztán az iskolában lesz súlyos hendikep. A nem cigány tanulók szülei, ha csak tehetik, átíratják a gyereket. A többségi társadalmi közvélemény nagy részére amolyan „mi itt-ők ott” attitűd a jellemző, vagyis egyáltalán nem bánják a szegregációt, inkább éppen azt fájlalják, hogy nincsenek eléggé a teleplakóktól elkülönítve … A helyi szlovákot vagy a magyart legjobban a terménylopások bőszítik fel. A szegényebb Kelet-Szlovákiában (ott, ahol a szlovák cigányság mélyszegény része is koncentrálódik, főleg Eperjes és Kassa környéke) a földművelés, a kertek, a háztáji sok családnak létfontosságúak a megélhetéshez. A mindennapos terménylopások megszokhatatlanok és gyakran ökölbe szorult kezek a vége. Az évszázados földműves mentalitásnak a lopás megbocsáthatatlan és elfelejthetetlen, a társadalom peremén való állandó munka nélkül tengődést pedig soha nem fogja emberi létformának elfogadni. A képzetlen telepről érkezettekkel kapcsolatos kockázat luxusát pedig nem engedheti meg magának. Rasszizmus vagy sem, de az egyszeri polgárt odaát is inkább csak az érdekli, hogy ne lopják meg, ne rabolják ki, hogy nyugodtan mehessen az utcán, hogy a HHH-sok ne húzzák vissza a gyerekét az iskolában, és így tovább.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
És közelről...

 Szlovák-magyar ellentét?

 
 
 
 
 Jan "rettenthetetlen" Slota William Wallace-ként obégat egy ötletes mash-up-ban, magyar T-34-essel.
 
 A 90-es évek második felében felgyorsult a szlovák cigányság kivándorlása, ez nemzetközi bonyodalmakhoz vezetett, több nyugat-európai ország vízumkényszert is bevezetett. A nemzetiségként kezelt szlovák cigányságnak gyakorlatilag nincs parlamenti képviselete. A szlovák politikai élet celebje, az idehaza főleg falrepesztő hülyeségeiről ismert, amúgy nyakig korrupt Jan Slota is rendszeresen eljátszik a cigányellenes érzelmekre apellálva a romakártyával. Sajnos a most hatalmon lévő kormánykoalíció ahol tudja, szítja a feszültséget (gondoljunk csak az önkormányzati, vagy a nyelvtörvényre) a szlovákság és a helyi magyarság között. Ennek ellenére a valódi feszültség a hétköznapi szlovák és magyar között a cigányság elutasításához képest elenyésző. A szlovák és a kinti magyar nem is annyira egymást, hanem közösen a cigányt rühelli inkább. A magyarellenesség ott erősebb (például az észak-szlovákiai Zsolna környékén), ahol a két nép nem is él szoros napi kapcsolatban.
 
 

Roma-gyilkosságok, Szlovákiában is

 
 
 Szlovákia már másfél évtizeddel korábban megtapasztalta a cigányság elleni, faji jellegű bűncselekmények sorozatát. 1995-ben, Garamszentkereszten bőrfejűek gyújtottak fel egy romát, vagy például egy nyolcgyerekes családanyával a saját otthonában végeztek. De olyan még kirívóbb, botrányba fulladó eset is történt, hogy az őrizetbe vett roma a rendőrőrsön halt meg, és nem ám végelgyengülésben. A hatóságuk az eseteknél úgy ismerték el idővel a rasszista indítékot, mint akinek a fogát húzzák. Mindezek tükrében az olyan szlovák aktuálpolitikai húzásokra, mint a magyarországi kisebbségek sorsa miatti aggódásra a meme-é vált Jean-Luc Picard kapitány sem reagálna másképpen, mint egy  kiadós facepalm-al.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Új szociál-politika

 

 A családokra jutó jóléti juttatások már 2002 óta fokozatosan csökkentek, körülbelül a harmadára. Igaz, közben a szlovák korona vásárlóereje kissé nőtt. A Dzurinda-kormány egyszerre próbált az adózás egyszerűsítésével és a szociális kiadások megvágásával erőt lehelni a gazdaságba és vonzóbbá tenni az országot a befektetők szemében (Kelet-Szlovákiába akkor a külföldi befektetések kevesebb, mint 2 %-a érkezett). A z olyan hívószavak, mint „reform”, „olcsó állam”, „öngondoskodás” ismerősek lehetnek, de Szlovákiában volt egy hatalmas különbség. Nemcsak beszéltek a „reformokról”, hanem bele is vetették magukat a sűrűjébe. Az új szociális törvények, noha nem mondták ki, de nyilvánvalóan a szlovák cigányság mélyszegény részének függő életvitele és annak a többségi társadalomra háruló, évről évre csak növekvő költségei ellen irányultak. Leegyszerűsítve, annyit semmiképpen nem akartak segélyezésre és családi pótlékra költeni, mint addig, és a nagyszámú gyerekre épített megélhetésnek is gátat akartak vetni.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Az új törvények szemléletbeli változást is hoztak. A létminimum alatt vagy felettiséget a családok vagy háztartások együttes bevételei után határozták meg (ezt követően pedig azt, hogy jogosult e az illető további szociális juttatásra). A cél az volt, hogy semmilyen körülmények között ne érje meg nem dolgozni. Az új terminológia nem munkanélküliekről, hanem (regisztrált) munka-keresőkről beszélt. Az állam többet nem a létminimum biztosítására vállalt kötelezettséget, hanem egy az alatti szintre, nevezzük mondjuk fizikai létfenntartásnak. Ha valaki erre nem volt jogosult, más pótlékoktól, kedvezményektől, pl. lakhatási támogatástól is elesett. Az illető például az utóbbit akkor is bukta, ha mondjuk rezsi-tartozást halmozott fel. A lakásfoglalók, a hatóságoknál le nem jelentettek, vagy a putrikban lakók tömegei erről a támogatásról még csak nem is álmodhattak
 
 A segélyezés fenntartása helyett az öngondoskodásra, a bármi áron való munkavállalásra ösztönözték az embereket. A csökkentett segélyek kifizetését feltételekhez, például közmunkához kötötték (a tengerentúli „workfare” vagy „conditional transfer” fogalmak ugorhatnak be), aminek nem is a produktivitása volt a fontos, hanem az, hogy a tartósan munkanélkülieket kissé „átnevelje”. A segélyezettnek kellett igazolnia, hogy aktívan keres munkát, a munkanélküli segély kifizetését pedig két év után megszüntették. Amennyiben a hatóságok nem találták a munkakeresőt elég együttműködőnek, lehúzhatták a segélyezésre jogosultak listájáról, aminek az újravizsgálását csak egy évre lehetett kezdeményezni. A segélyek kifizetésének egyik feltételéül szabott közmunka költségeinek legalább a 90%-át azonban az önkormányzatok nyakába varrták.
 
 "Rómska Osada", a turistatérképen elkerülendőnek jelzik, de legalább az autóból ne szállj ki.
 
 A csökkentések (pl. a gyerekek után járó családi pótlék csökkentése) és az új feltételrendszer sok család számára 50%-os vagy nagyobb  havi bevétel-kieséssel fenyegettek. Az új törvények 2004 februárjában léptek életbe , de a zavargások kezdetekor még nem voltak aktívak. A szlovák hírszerző szervek már a hónap elején figyelmeztettek, hogy Kelet-Szlovákiában zavargások várhatóak, a hatóságok azonban még nem léptek.
 
Folytatása következik

 

 

Címkék: szlovákia 2004 reform roma szegénység munkanélküliség közmunka családi pótlék uzsorás cigánytelep munkanélküli segély éhséglázadás jóléti rendszer

Amikor kialszik a fény - a nagy New York-i áramszünet

2010.02.26. 21:21 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 

Az áramszünet előzményei

 

New York történetében eddig három nagy áramszünet volt 1965-ben, 1977-ben, 2003-ban.Az emberek a mégis a legtöbbet a 77-es nagy áramszünetről beszélnek. A hetvenhetes év elég húzós év volt a New York-iak számára. A város komoly anyagi gondokkal küszködött és ez érezhető volt a mindennapokban is. Sztrájkok, iskola és tűzoltó állomás-bezárások, amik természetesen a szegényebb, kevesebb bevételt hozó részeket, Bronx-ot, Brooklyn-t, Harlem-et stb érintették. Poszt Adonixtól.
 
   A hírhedt sorozatgyilkos, Sam fia is a környéken tevékenykedett 44.magnum kaliberű revolverével öldösve az embereket. Félelmet és feszültséget keltett az amúgy is nyugtalan városban. Tombolt a disco őrület, nyitott a Klub 54, a CBGB, ami legendás punk hely lett. A hip-hop zene úttörői is már lemezjátszó mögött voltak, a graffitik ott virítottak a metró kocsik oldalán és belsejében. Hogy az átlag polgárok se unatkozzanak, a 77-es év polgármester választás éve volt. Ez politikai kampánnyal járt, ami növelte a politikusok aktivitását. A nyár igen forró volt, Július 13-án is 35 Celsius fok fölött volt a hőmérő. Ez volt a hőhullám tizedik napja. Az emberek várták az enyhülést és közben egyre feszültebbé, ingerlékenyebbé váltak.
 
 
 

Amikor kialszik a fény

 

    A légkondicionálók, televíziók és egyéb elektromos eszközök szép lassan túlterhelték a rendszert. Az elektromos hálózatban a problémák este 8.30 körül kezdődtek. Este 9.35-kor a teljes rendszer összeomlott. A Nagy Alma elsötétült, hét millió ember áram nélkül maradt. Leálltak a metrók (4000 embert kellett evakuálni), kialudtak a közlekedési és az utcai lámpák is. A működő fényforrások az autók fényszórói , és az elemlámpák voltak, na meg  a dohányosok öngyújtói. Más fényforrás nem volt. Amelyik intézménynek, vagy épületnek volt generátora, az onnan szerzett áramot a többiek ülhettek a sötétben. Azt, hogy meddig nem lesz áramszolgáltatás még senki nem tudta. A többiek azonban nem ültek a sötétben, hanem kihasználták a helyzetet.
 

 
 
 Voltak helyek, ahol buli hangulat alakult ki, és az emberek jól érezték magukat a sötétben, mint egy csapat tini a házibuli egyik sötét szobájában. Volt, akinek a sötétség buli volt, volt akinek lehetőség. Bronx, Brooklyn, Harlem lakossága „karácsonyi” hangulatba került, és vad tempóban elkezdték az értéktárgyakat gyűjteni. Először valószínűleg azok, akik amúgy is lazább erkölcsökkel és priusszal bírtak, később látván a helyzet elvadulását, mások is kedvet kaptak a dologhoz. Az ital, ruha, bútor, és elektromos készülékeket árusító boltok kirakatai és bejáratai pillanatok alatt betörtek. A mohó (kapitalista) tömeg mindent elvitt, ami mozdítható volt (gyakorlati szocializmus?). Amit a fosztogatók nem tudtak elvinni azt összetörték, vagy felgyújtották.
 
    Az „újraelosztásban” a társadalom minden korosztálya részt vett . Fiatalok, 14 év alattiak és bizony középkorúak, vagy idősebbek is. Azért a fiataloké volt a legnagyobb „fogyasztói csoport”. Ismeretlen tettesek még ötven új Pontiac típusú autót is büntetlenül megfújtak 250 000 dollár értékben, ma ez kb1-1.5 milliót érne. Az utcákon eluralkodott a káosz. Sok esetben még a rablókat is kirabolták a később érkező kollégáik, a tolvajok  között se volt becsület. A viták elrendezésénél a fegyverek is szóhoz jutottak. Igaz, ez amúgy is elég gyakori volt átlagos napokon is, de ezen az estén a fegyverhasználat csúcsokat döntött. Volt, aki rabláshoz használt fegyvert, volt, aki védelemhez. A rendőrökre és tűzoltókra az átlagos napi munkájuk többszöröse zúdult. A tűzoltók hatszor annyi hívást kaptak, mint egyébként. A rendőrök 3776 letartóztatást végeztek, de a tényleges elkövetők töredéke lehetett ez a szám.
 
 

 Másnap reggel

 

 A következő napon tele voltak a börtöncellák a különböző gyűjtőhelyeken. Más környékeken a polgárok összefogtak és megvédték értékeiket, ha kellett erőszakkal is. Ez ott volt jellemző, ahol a tulajdonos is a környéken lakott, ellentétben mondjuk Brooklynnal, ahol legfeljebb csak a bolt dolgozója élt. Másnap reggel a nap első sugarai háború sújtotta övezeteket világítottak meg. A végeredmény 1616 kirabolt összetört üzlet, 1037 alkalommal riasztották a tűzoltókat, 3776 embert tartóztattak le. Majdnem 300 millió dollár volt a kár összértéke 77-es árfolyam. A városatyák összedugták a fejüket és alacsony kamatú kölcsönnel igyekeztek segíteni a komoly károkat szenvedett bolttulajdonosoknak. Jelentős részük érdeklődött is az ügyben, azonban a történtek hatására számos üzlet végleg bezárt, és elbocsájtotta alkalmazottait, és jobb környéken nyitott boltot. Ezzel is nőtt a környéken a munkanélküliség.
 
 

 Hogyan történhetett ez?

 

 Ez a kérdés sok New York-i emberben fölmerült. Ők vagy csak a televízión keresztül látták a történteket,(másnap délután) vagy áldozatként élték meg az eseményeket. A kiváltó okokat érdemes egy kicsit elemezni, mivel a másik két áramszünet esetén messze nem volt ekkora káosz. Mi lehetett a különbség?
 
   Első, és talán a legfontosabb az, hogy a város 77-ben már eleve fiskális nehézségekkel küzdött. Többet költött, mint amennyi bevétele volt. Bevételei csökkentek, mert a középosztály tömegesen kiköltözött a kertvárosokba (szuburbanizáció). A helyettük érkező bevándorlók pedig keveset kerestek, és így keveset adóztak. A 73-as olajválság is drágította az életet. Csökkentették a kiadásokat. Tanárokat küldtek el, iskolákat zártak be, keveset költöttek állami épületek, bérházak karbantartására. A rendőrségnek is kevesebb jutott. Sok terület szabályszerűen lepusztult. Az utcán dolgozó rendőrök nem tudtak gátat vetni a bűnözési hullámnak. Nőtt a betörések, gyilkosságok száma, terjedt a droghasználat. A tűzoltók naponta oltottak lepusztult házakat, melyeket olykor csak a biztosítási összeg miatt perzseltek fel. Hajléktalanok, vagy drogosok is lehettek éppen bent, előfordult, hogy bennégtek. Városok és egyéb dolgok pusztulása mögötti okok keresése közben, néhány tudósa az utcán terepen kereste a válaszokat. Így születet néhány elmélet.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Törött ablak

 

 
   A városok leromlását tanulmányozó kutatók meg akarták érteni, hogy miért kerüli el a belváros bizonyos részeit az elsulmosodás, és hogy a közvetlen szomszédság- ugyanolyan demográfiai és ökonómiai adottságokkal- miért válik pokollá, ahová a rendőrök is félnek bemenni. A kutatók csináltak egy tesztet. Vettek egy szép autót, mint pl. egy Jaguár és leparkolták New York Dél-Bronx-i részén. Egy rejtekhelyre vonultak vissza és onnan figyelték mi történik. Ott hagyták az autót vagy négy napig, de semmi nem történt.  Ekkor odamentek, betörték az egyik kis oldalsó ablakát és újra elrejtőztek. Nem telt bele négy óra és a kocsit felfordították, felgyújtották, végül teljesen lecsupaszították. Tovább tanulmányozták a témát és kidolgozták a Törött Ablak Elméletet. Egy ablak betörik egy bérházban, de senki nem javítja meg. Úgy hagyják. Aztán valami más is eltörik. Lehet véletlen baleset, vagy nem, de szintén nem javítják meg. Falfirka jelenik meg. Egyre több sérülés halmozódik fel. Nagyon gyorsan exponenciálissá válik ez a folyamat. A teljes épület leromlik. A bérlők elköltöztek, a bűnözés beköltözik. A játszma elveszett, mindennek vége.A város egyes részeire ( Bronx, Brooklyn, Harlem) illet a kórtörténet. A Törött Ablak Elmélet ideális megfigyelési terepei voltak.
 
  Ahogy a megsebzett vadat a ragadozók, úgy "támadják" le az elhanyagolt épületeket is a kétes elemek.
 
  Fontos okok közé tartozik még a körülmények kedvezőtlen alakulása is. Ezt nevezhetjük A Körülmények Hatalma Elvének. A tíz napos hőhullám feszültté, és ingerültté tette az emberek jelentős részét. Az áramkimaradás nem nappali fényben, hanem éjszaka történt. A sötétség előcsalogatta a kétes elemeket. Ők amúgy is éjszakai ragadozók életét élték. Miattuk volt veszélyes az éjszaka. A hőhullám és a sötétség hatása egymást erősítette.
 
 Szintén a körülményekhez sorolható még az, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy "Alkalom szüli a tolvajt". Ezt még kiegészíthetjük azzal a mondással miszerint "Egy bolond százat csinál" és meg is kapjuk az ideális receptet a zavargáshoz némi fosztogatással egybekötve. Elég néhány renitens elem, aki az élre áll, és törvényt szeg. Ha büntetelenül megússzák, akkor mások is csatlakozni fognak. Olyanok is, akik normál esetben törvénytisztetlő állampolgárok. A mottójuk lehetne a "hülye azért nem vagyok" , egy ingyen televizíó, vagy fotel, ruha mindig jól jön. A sötétség és a látszólagos bűntetlenség átlagembereket is bűnre csábított. Lehet, hogy a Heath Ledger által életre keltett Jokernek igaza volt, Csak annyira vagyunk jók, amennyire a világ engedi. Hasonló helyzetben én mit tennék?.... És te?
 
by Adonix

 

Címkék: new york 1977 adósság fosztogatás sötétség hőség körülmények áramszünet törött ablak elmélet

Az Orgreave-i csata, II.rész

2010.02.06. 11:58 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 

Egy verőfényes júniusi napon…

 

 Scargill a 14 évvel korábbi sikert akarta az Orgreave-i kokszoló-üzem blokádjával megismételni, de ellenfelei valószínűleg beépített embereiken keresztül mindent tudtak a tervéről. Az apró, párszáz lakosú településre az egész országból érkeztek rendőr-kontingensek, egyes források szerint nyolcezren. Közülük a mintegy 180 kisebb, kerek plexipajzsokkal és gumibotokkal felszerelt PSU-s (police support unit-magyarban talán készenlétis) bírt a legkomolyabb RIOT-kiképzéssel, de a rendőri erő egészében felkészültség és felszerelés szempontjából vegyes felvágottnak számított. Volt velük még 58 rendőrkutya és 40-50 lovasrendőr is, az utóbbiak az összecsapások során a mérleg nyelvét alkották. Ami a picket-eket illeti, kb. öt-hatezren lehettek (más forrás szerint 10 ezren, ami igaz is lehet, mert délelőtt is sokan érkeztek). Nő alig volt köztük, az elmúlt hetek erőszakos eseményei miatt inkább otthon tartották őket.

 

Háború a kemping helyett

 

 A reggel még nyugodtan telt el, a bányászok és a helyi rendőrök még el is focizgattak egymással. De ami ezután következett, az inkább egy ókori csatára emlékeztetett. A bányászok láthatták az üzemet, de velük szemben ember nagyságú plexipajzsokkal felszerelt rendőrsorfal állt. Ha oldalra néztek, kutyás- és lovasrendőrök tartották őket sakkban. Hátrafelé, ha netán szorult a csizma, csak a településre vezető hídon át lehetett menekülni. A rendőri erőket a dél-Yorkshire-i helyettes rendőrfőnök, Anthony Clement vezette (a főnöke távol maradt, a csata után pedig nyugdíjba ment). A legtöbb tüntető a baljós jelek ellenére legfeljebb némi lökdösődésre, hangoskodásra is számított.
 
 A színes felvételek nem korabeliek, hanem az események huszadik évfordulós "újrajátszásából" származnak. Mindkét oldalon akadtak olyanok, akik az eredeti csatában és a "hagyományörzésen" is ott voltak.
 
 Reggel nyolc körül kezdett a légkör kissé elmérgesedni, a „nagypajzsos” rendőrsorfalnak a mindenféle repkedő tárgyaktól kellett megvédenie a többi egyenruhást, de a látványos plexipajzsok csak nekibátorították a dobálókat. Néhány bányász is kapott az alkalmi lövedékekből, az ismételten a plexinek csapódó féltéglák, utcakövek, és mindenféle kacat meg szemét érthető módon kezdte megviselni az alakzatban álló rendőrök idegeit. De még mindig nem történt semmi kezelhetetlen és precedens nélküli. Az indulatok akkor kezdtek elszabadulni, amikor megjelentek a háttérben az üzem felé tartó első szénszállító teherautók. Ha ezek be- és kijutnak, a sztrájk meghiúsul, a polós-farmernadrágos tömeg megindult a sorfal, a rendőri derékhad felé. Ez már szinte szertartásszámba ment; a picket-ek nekifeszültek az alakzatnak, a rendőrök meg nyomták őket vissza. Sérülés alig történt, egymás felmenőinek emlegetése annál inkább. Az egész nem tartott egy percig, inkább amolyan erőfelmérés volt.
 
Izzadjatok csak abban a fekete hacukában. Én napfürdőzöm inkább. Ja, és a napot se álljátok el.
 
 Ekkor a rendőrsorfal szétnyílt, a nyíláson pedig lovasok ügettek előre. Ez az akciót még mindig inkább csak a saját talpasok levegőhöz juttatására és erődemonstrációnak szánták, kb. 30 méter megtétele után a lovasrendőrök meg is álltak. A légkör viszont észrevehetően megváltozott, a lovasok bevetését a picket-ek nagyon barátságtalan húzásnak találták és a talált tárgyak a válogatott szitkok mellett egyre sűrűbben zuhogtak az alakzatra. Az egész rendőri csatasor mentén dühös bányászok gyülekeztek. Clement újra beküldte a lovasokat, de ezúttal a lovasság után az egész hadrend 30 yardot nyomult előre. A „nagypajzsosokat” a PSU-sok követték. A rendőrparancsnok felszólította a tüntetőket, hogy vonuljanak vissza 100 yardnyit (valószínűleg ezt vélte biztonságos távolságnak a dobálókkal szemben), különben beveti a gumibotosokat, de azok nem mozdultak. A harmadik lovasrohamot már közvetlenül követték két oszlopban a készenlétisek, a helyzet végleg eldurvult. Az utóbbiaknak egy szabályt kellett betartaniuk, csak testet üthetsz, fejet nem. Nem sikerült, az órák óta étlen-szomjan, a forrósodó levegőben, mindenféle repkedő tárgyakkal körülvett, RIOT-felszerelésben izzadó rendőrök, akit és ahol értek, ütöttek.
 
 
 Mivel az azonnali veszély elmúlt, ismét alakzatba rendeződtek, a „rövidpajzsosokat” azonban törleszteni vágyó picket-ek követték. A bányász-tömeg a rendőrök pillanatnyi visszahúzódására gyorsan reagált, és esze ágában sem volt még feladni. Körülbelül fél tízkor, az első teherautók kezdték elhagyni a kokszoló-üzemet, ez megadta a jelet a második nagy bányászrohamra. A pajzsoknak nekifeszülő picket-eket a rendőrök a pajzs mögül elkezdték gumibotozni. A nyomásra Clement ismét a lovasság és a „kispajzsosok” bevetésével reagált, hasonló eredménnyel.
 
Ha megnyílik a sorfal és jön a lovasság, akkor futás van. Mintha csak egy ókori csatatéren lennénk.
 
 De hol volt eközben Scargill? Az öreg Arthur sokminden volt, de egy biztos nem, rátermett vezető. Leginkább a rendőrsorfal előtt mászkált fel és alá a hangosbeszélőjével és próbálta azokat agitálni, de csak anyázást kapott vissza. Valószínűleg azt élvezte volna abban a pillanatban a legjobban, ha a nagy nyilvánosság és a kamerák előtt letartóztatják, de nem nyúltak hozzá. Jobb híján visszasétált a picket-ek közé. A bányászok nem álltak jól, az első konvoj ki- és bejutott, a rendőrök többen is és elszántabbak is voltak, mint valaha. Egyre melegebb is lett, sokan visszasétáltak Orgreave és a parkoló járműveik felé, hogy felfrissítsék magukat. A rendőröknek ez nem adatott meg, de legalább a sorfalat alkotók hátramehettek kicsit pihenni.
Csak találgatni lehet, mi megy éppen a hangyasisakosok fejében. Valószínűleg semmi szalonképes.
 
 

 „Hídfőcsata” és „utcai harc”

 
 Ezzel vége is lehetett volna a napnak. Nem így történt. A zsaruk vagy megunták a banánt, vagy végleg le akarták törni az ellenállást, máig nem derült ki egyértelműen. Állítólag vállalkozó szellemű picket-ek egy teherautó-kereket maguk előtt gurítva próbálták a sorfalat áttörni. A lovasokat követve a csatamezőt elárasztották a zuluk módjára a gumibotjaikat a pajzsaikhoz verő rendőrök, hogy végleg kiszorítsák az üzem előtti mezőről az időlegesen megfogyatkozott bányászokat. A maradék picket-ek szétolvadtak a rendőr-csatarend előtt. Aki csak tudott, a vasútállomás és a település fele menekült vissza. A sínek két oldalán egy-egy meredek lejtő volt, aki nem érte el a hidat, annak először le kellett ezek ereszkednie, majd a szemközti oldalt megmásznia. Aki megpróbált helytállni vagy csak segíteni a bajbajutottakon, arra ütlegek és letartóztatás várt. Előfordult, hogy a sebesülteket a rendőrök tovább brutalizálták. A rendőr-sorfal elérte a hidat, ahol kisebb erővel is könnyen távol tarthatták volna a picket-ek zömét és ezzel nagyjából vége is lett volna a dalnak. A bányászok azonban széthordtak egy közeli roncstelepet, és a bobbikra valóságos pergőtűz –benzines palackok is- zúdult, a szűk helyen összetorlódva, ha akartak volna, se tudtak kitérni. Kisebb csoda, hogy senki nem halt meg.
 
 
 
 Nem volt más hátra, mint előre. A rövid előrenyomulások, majd visszahúzódások nem hoztak sikert, a bányászok szétolvadtak az alakzat előtt, majd újra összeverődtek.  Scargill a csatának ebben a szakaszában valahogy megsérült. Hogy leütötték-e, vagy eltalálta valami, megint attól függ, kit kérdezünk. Állítása szerint egy plexipajzzsal leütötték, a rendőrök szerint csak megcsúszott és elesett. A szakszervezeti vezetőt végül mentő vitte el. Az indulatok, ha ez egyáltalán még lehetséges, még nekikeseredettebbek lettek. A bányászok a lovasok ellen megpróbáltak roncsautókból, összehordott nagy kövekből, gerendákból útakadályokat emelni. Egy újabb általános támadás a tüntetőket a település első házai közé szorította vissza. A rendőrök továbbűzték a picket-eket az Ogreave-Lane útkereszteződésig. Az élen, mint a korábbi esetekben a lovas rendőrök haladtak, őket követték a PSU-k, majd az elfoglalt területet megtartó „nagypajzsos alakzat”, végül pedig RIOT-felszerelés nélküliek.
 
Munkában a "rövidpajzsos" PSU-s fiúk. Az eredetiben az operatőr nem követhette ilyen békésen a rohamot.
 
 Akadt, aki ezen a napon nagyot kaszált. A kergetőzésben és a pattanásig feszült légkörben egy jégkrémes-kocsi szenvtelenül szolgálta ki a kitikkadt kuncsaftokat, majd amikor rohamrendőrök elérték, nyugisan továbbhajtott. Ami Clement-et illeti, ő ekkorra alighanem már elveszítette a csapatai felett a közvetlen irányítást. A rendőrök közül sokan kikerülve felettesük szemei elől elérkezettek látták az időt a törlesztésre azért, amit a nap folyamán el kellett tűrniük. Egy sajtófotós is kikapta, amint éppen egy elesett emberen próbált segíteni. A főparancsnok végül visszavonulást rendelt el a hídhoz, az Orgreave-i csata véget ért.
 
 

1984, Anglia

 
  A nap végére 93 embert tartóztattak le (ami nem is olyan sok, ha belegondolunk, hogy egyes számítások szerint a picket-ek 10 ezren is lehettek). A rendőrök közül 72-en sérültek meg, szinte kivétel nélkül a repkedő tárgyaktól. Hivatalosan a tüntetők közül csak 51-en sérültek meg. A valós számot illetőleg csak találgatni lehet, de érthető okokból sok sérült bányász vonakodott orvoshoz menni. Thatcher és MacGregor a „csőcselék-uralom” és az „erőszak” feletti győzelmet ünnepelte. Mivel még a digitális kamerák és kamerás mobilok előtti korról beszélünk, a csatáról nagyon kevés anyag született. A sajtó valamilyen oknál fogva nem állt a helyzet magaslatán, az eseményekről csak pár percnyi elmosódott felvétel és néhány kép készült és a beszámolóiban is rendpárti húrokat pengetett. A picket-eknek aznap nem akadt barátja.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Amikor csak a düh marad

 

 Arthur Scargill a kudarc után eleinte még harcias maradt; egyszerre öt kokszoló-üzemet is blokád alá akart venni, de az egységes fellépés hiánya és az Ogreave-i vereség maga széthúzáshoz és (a kormány által nyíltan támogatott) frakciózáshoz vezetett. A NUM-ot többé nem vették komolyan a hatalom részéről, a kormány bátorította a bányászokat (már akiknek maradt hol), hogy vegyék fel a munkát. Voltak, akik hallgattak a szóra (vagy ultimátumra), és voltak, akik nekikeseredetten fordultak a „sztrájtörők” ellen”, az utóbbiak azzal vágtak vissza, hogy a NUM-ot és Scargillt nem hatalmazta fel szavazás az általános sztrájkra. Dél-Yorkshire kemény környék maradt a munkát felvenni akarók számára. . De az igazi küzdelem június után már a munkát felvevők és az egyre fogyó, központi vezetés nélkül maradt picket-ek között zajlott (igaz, a munkát választó se volt még valami sok). El lehet képzelni, milyen indulatok dolgoztak; a picket-ek autóbuszokat gyújtottak fel, az is előfordult, hogy a sofőrt verték eszméletlenre. Augusztus 21-én a Dél-Yorkshire-i Armthorpe-nál, egy munkásokat szállító konvojt kb. 150 picket megállította. A rendőrség erre mindkét társaságot körülzárta, majd az éjszaka beérkezett erősítésekkel 400 főssé vált karhatalom az időközben ezerré duzzadt sztrájkolókat kergette szét.  Az események némileg az Orgreave-it idézték, a faluba menekülő bányászok hiába kerestek menedéket, a rendőrök a lezárt otthonokba is betörtek, hogy kiráncigálják a szerencsétlen delikvenseket. A dühös bányászok összetörték a biztonsági kamerákat, és járművekből egy daruval barikádot emeltek, amit aztán felgyújtottak. . A kisebb-nagyobb csatározások a munkások és a rendőrök (na meg egymás) között során rögtönzött fegyverek, például golyóscsapágyakat kilövő katapultok is megjelentek.
 
 Ez a kitűző Orgreave után már nem ért semmit.
 
 Ez így ment egészen decemberig, a fizetés nélkül maradt családok mindenféle lomot gyűjtöttek fűtésre, hogy ne fagyjanak meg. Baráti szervezetek külföldről segélycsomagokkal próbálták enyhíteni bányászok addigi legnyomorúságosabb karácsonyát. Az egyszeri rendőr ez alatt hülyére kereshette magát, míg a picket és családja effektíve éhezett, az előbbiek nem is mulasztották el az utóbbiak orra alá dörgölni, mire is jutottak a nagy ellenállásukkal. A rendőrség az érintett területeken nagyon sokat veszített a tekintélyéből, ez teljesen ma sem állt helyre. Yorkshire-ben a kalandvágyó az átutazó annyit láthatott, hogy mozgás az utakon csak védett konvojban. Megrázó tragédiák is történtek, volt olyan munkás, akit két gyereke és a terhes felesége előtt egy maszkos gang vert agyon a saját otthonában. Egy David Wilkie nevű mini busz sofőr járművére egy felüljáróról betontömböt dobtak, a gyilkosok tettükért végül 20 évet kaptak. A halálesetek nagyon megrázták Scargillt, aki egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, és a konfliktus heve is érezhetően csökkenni kezdett. Az értelmetlen erőszak kontraproduktívnak bizonyult. Egyre több bányász vette fel a munkát, a NUM-nak az azt addig támogatásáról biztosító, illetve a bányászok ügyével szimpatizáló szakszervezetek egymás után fordítottak hátat. Egy veszett ügyért éhezni és nélkülözni nem volt értelme.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 Orgreave, egy szakszervezet és egy iparág sírja

 
 Az Ogreave-i csata valósággal letaglózta a bányász szakszervezeteket. A „picketelés” mint engedetlenségi eszköz egy elszánt és felkészült ellenféllel szemben nem működött. A NUM tárgyalási potenciálja gyakorlatilag lenullázódott, a megmaradt munkahelyeken az élet lassan visszatért a régi kerékvágásba azzal a tudattal, hogy minden tünékeny, hogy nincs létbiztonság. A bezárások folytatódtak, de ezeket csak erőtlen tiltakozás kísérte, sztrájk nem. Nem volt többé egységes bányász-szakszervezet, a kormány által nyíltan támogatott Notthingham és Dél-Derbyhsire gyökerű (akik az eredeti sztrájkban sem akartak részt venni) „Demokratikus bányászok uniója” tárgyalhatott egy olyan mértékű éves fizetésemelésről, amit egy évvel korábban még mindenki megalázónak tartott volna. A bezárásokat a „lojális” megyék sem úszták meg. A hajdan virágzó iparág ma romokban hever. Egy évvel a sztrájk után a megmaradt 179 bányából további 70 zárta be kapuit, majd később még 50. 1993-ra kevesebb, mint 30, 2006-ra csak hét maradt összesen kb. 10 ezer embert foglalkoztatva. A szakszervezeteknek a privatizált bányák tulajdonosaival szemben sem alkupozíciók, sem jogaik nincsenek. Scargill a kevesebb, mint nyolcezer tagot számláló NUM éléről évi 12 ezer fontnyi tanácsadói honoráriumot a zsebében tudva nyugdíjba ment. Van akinek, bejön a teljes vereség is bejön.
 
 Ha voltak a napnak még vesztesei, azok maguk a Yorkshire-i rendőrök, de ők legalább anyagilag biztonságban érezhették magukat. A történet a bíróságokon folytatódott. A háromnegyed éves időszak alatt kb. 8800 letartóztatottból végül kevesebb, mint a felét ítélték el, nagy részét rendzavarás (breach of the peace) miatt. Lázadásért („riot”) és tiltott gyülekezésért alig ítéltek el valakit. A huszonöt évvel ezelőtt történtek lassacskán már történelmi távlatba kerülnek, de Orgreave ma is megosztja főleg az eseményeket megélt vagy átélt angol társadalmat. A küzdelem a fejekben nem zárult le egyhamar, a falvak zárt bányász-közösségeinek pedig hosszú az emlékezete. Egyik ma is a másikat okolja azért, hogy sztrájk idején felvette a munkát, vagy azért, mert éppen akadályozni próbálta azt. De nemcsak a települések között alakultak ki törésvonalak, születtek nem gyógyuló sebek, hanem családokon belül is. Olyan emberek küzdelme bukott el, akik büszkék voltak a hagyományaikra és a generációkon öröklődő munkájukra. Egy életforma került a kihalás szélére.
 
 A csatának a 2004-es "újrajátszáshoz" készült vázlata. A linkek között akad az eseményről még jópár felvétel.
 

Fotók: Guardian, BBC, Historical Film Services

 

Címkék: anglia 1984 riot sztrájk bányász csata szakszervezet arthur scargill orgreave picket num lovas rendőr

Az Orgreave-i csata

2010.02.03. 10:18 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 1984-ben járunk, ismét Angliában; a szakszervezetek, a polgári jogok, az emancipáció és egyszersmind a legvadabb kapitalizmus szülőhazájában. A 80-as évek nemcsak a hangalámondásos VHS-akciófilmek, a japán kisautók, a C-64 meg a kazettás walkman korszaka volt. Éppen negyedszázada a szigetország egy olyan erőszakba torkolló gazdasági-társadalmi konfliktust élt meg, ahol elillant az angol szenvtelenség és hidegvér és a nyers, nyílt erőszak érvényesült. Egy olyan küzdelmet, ahol a brit szakszervezeti mozgalom soha ki nem hevert csapást szenvedett el.

 

De kik is harcoltak és miért?

 
 A bányászoknak, a „munkásarisztokráciának” kis hazánkban nincs túl jó híre, pedig olyan emberekről van szó, akik ma már nemcsak Nyugat-Európában, hanem a Lajtától keletre is ritkaságszámba mennek. Valódi, többgenerációs, öntudatos melósokról, akik mást se csináltak egész életükben, csak fúrtak, törtek, szivattyúztak meg csilléztek, utána pedig irány a pub, hétvégén meg család és a meccs. A XIX. század elejétől számtalan közép- és észak-angliai település élete szerveződött a bányászat és az ipar köré. A kőszén nélkül nem indult volna el az ipari forradalom, és a Brit Birodalom – ahogy most ismerjük – se jöhetett volna létre. A „csúcsidőt” 1923 jelentette, amikor nem kevesebb, mint egy és egynegyed millió bányász dolgozott Nagy Britanniában. A háborús erőfeszítések alatt 1944-ben létrejött a Bányászok Nemzeti Szakszervezete (National Union of Mineworkers – NUM). Aztán megjelent az olcsóbb tengerentúli szén, a harmadára esett bányákat a II. világháborút követően a munkáspárti kormány államosította, innentől a bányászok lényegében közalkalmazottnak számítottak. Az 50-es évektől az energiapiacot elárasztotta a közel-keleti olaj, a vasút gőzről dízelmozdonyokra, a lakások központi olajfűtésre álltak át. Az északi-tengeri olajvezetékek mellett atomerőművek is kivették a részüket az energiaellátásból. Ez nem volt a brit vájár számára egy vidám időszak. Noha a veszélyes munkájáért aránylag jól meg volt fizetve, az ismételt tárnabezárások és a kényszerű költözködések miatt a családok gyakran nem tudtak gyökeret verni. A 70-es évek elején a kőszén aránya az energiafelhasználásban még mindig eléri az 50%-ot, és az 1973-as olajválság sokkja új reménnyel töltötte el a dolgozókat.
 
 A brit munkás nem volt szívbajos, ha sztrájkról vagy közvetlen akcióról volt szó. Bevett módszer, évszázados hagyomány volt a „picketing”, ami több volt egyszerű munkabeszüntetésnél. A mobil akciócsoportoknak nemcsak azt kellett megakadályozniuk, hogy más, a munkát netán mégis felvevő bányákból a nyersanyag érkezzen a kokszoló üzemekbe, hanem a sztrájktörőket is távol kellett tartania. A picket-vonalat átlépni szentségtörésszámba ment. Hozzá kell tenni, hogy az ilyen akciók során a bányászok bírták a vasutasok, tengerészek, egyszóval a szállításban dolgozók támogatását is. Majdnem félévszázados relatív nyugalom után 1972-ben a bányabezárások és a csökkenő bérek miatt héthetes sztrájk rengette meg a szigetországot.
 
A taktikának azt kellett érzékeltetnie, milyen is lenne a bányászok és munkájuk nélkül. A 12 ezer „picket” távoltartására  kivezényelt ezernyi rendőrnek nem sok esélye volt A Ted Heath féle konzervatív kormány bedobta a törülközőt, a NUM, köztük Arthur Scargill nevű figura győzelmet ünnepelt, de a szakszervezet keményvonalasabb brit konzervatívok között nem egy esküdt ellenséget szerzett magának. Arthur Scargill a NUM későbbi elnöke, keményvonalas kommunista család sarja, elszánt osztályharcos volt. Számára a szakszervezeti küzdelem személyes ügynek számított, és valóban sikerült kihívnia maga ellen az establishment, különösen a konzervatívok haragját.
 
Scargill talán a munkásosztály végső diadalát álmodta meg, mindenesetre végül megkapta azt a konfliktust, amire egész életében készült.
 

Thatcher és McGregor leszámolásra készül

 
 A konzervatívok két évvel később az általános választásokon megbuktak (ezt Scargill a saját érdemének tartotta), visszajött egy kurzus erejéig a Munkáspárt. De a „Tory” visszatért és bosszút forralt. Az „Iron lady” Margaret Thatcher eltökélte, hogy az ágazatot piaci viszonyok közé tereli, és a szakszervezetet, - a „belső ellenséget”, ahogy ő nevezte - kíméletlenül eltapossa. Ami ez előbbit illeti, az állami óriások privatizációját tervezte. A segélyekre szorulók egyre csak növekvő számát kihasználva akarta a béreket, az egyre kiszolgáltatottabb emberek ellenállását letörni. A kormány tudatosan készült a közeledő konfrontációra; a bányászok sztrájk alatt nem számíthattak fizetésre, a kormány készleteket halmozott fel, szakszervezeten kívüli munkaerőt toborzott, a picketelés pedig a bányász saját munkahelyét leszámítva törvénytelenné vált. És ez csak a dolog egyik fele volt; az 1980-as Toxteth-i és Brixton zavargások nemcsak arra mutattak rá, valójában nagyon nincsenek rendben a dolgok a multikulturális Nagy-Britanniában, hanem arra is, hogy mennyire felkészületlen egy komoly konfrontációra a brit rendőrség. Az új taktika ironikus módon az egykori gyarmatokon keresztül talált vissza az anyaországba, az anyaország rendőrsége a hongkongi tömegoszlató módszereket tanulmányozta.
 
 Rendhagyó trendként a 70-es évek második felében az évtizedeken át hanyatló szénbányászat kissé fellendült, melósok tízezreivel „etették meg”, hogy van tartós perspektíva a munkájukban, de a 80-as évek beköszöntével ismét napirendre kerültek az újabb és újabb bezárások és elbocsátások. A szakszervezet a kormány számaira hevesen reagált és a forrongó indulatok 1981-ben általános sztrájkkal fenyegettek. Thatchert a felgyorsuló események készületlenül érték, ezért még –utoljára- meghátrált. Az új konzervatív miniszterelnök az ügyben méltó partnerre talált a piacpárti skót milliomos mogulban, Ian McGregorban, aki nem kertelt, amikor a bányászok szemébe mondta, szálljanak szembe és nincs jövőjük. Az újraválasztott konzervatív kormány a győztes 1982-es Falklandi háborúval a háta mögött és megosztott ellenzékével minden lehetőségre felkészült.  
 
 Tényleg ettől az embertől akarjuk hallani, hogy nincs jövőnk?
 

Nem kell a melós

 
 Amin a NUM-ot és főleg az újonnan megválasztott elnökét, Arthur Scargillt illeti, az osztályharcos lázálmok ellenére rosszul mérték fel az ellenfél elszántságát és erőforrásait egyaránt. MacGregor, vagyis a kormány álláspontja 1983-ra megkeményedett; jóval az állami alkalmazottak átlaga alatti éves fizetésemelést ajánlott, miközben esze ágában nem volt a bezárások ütemén változatni. A bányászok megtagadták a túlórát, de a bárd akkor is lecsapott. Egyik bánya a másik után zárta be kapuit, munkások ezreinek a világa hullott darabokra. És még nem volt vége. Ezen a ponton Scargill és a NUM elkövetett egy alapvető hibát. „Normális” esetben egy országos sztrájkot a kisebb, regionális érdekképviseletek szavazása előzte meg, mint ahogy az 1972-ben is történt. Dél-Yorkshire azonban saját szakállára már sztrájkba lépett. 1984. március 8-án a NUM – remélve hogy Yorkshire egy dominó-effektust indít el- áldását adta a regionális sztrájkokra, de a szavazás elmaradt. Ezzel a NUM a saját legitimitását kezdte ki, mint érdekképviseleti szerv. Ugyan több mint 100 ezer bányász lépett sztrájkba és április közepére a 174 hányóból csak 43 működött, de ugyanakkor 76 ezernyi bányász nem tudott dönteni, 2500 pedig (főleg a dél-angliai Notthingham-ből) ellenezte azt.
 
 A korábban sikeres mobil „picket” csoportoknak nemcsak a hatóságokkal, hanem a munkát felvenni akarók és a bizonytalanok ellenségességével is számolniuk kellett. Az incidenseknek halálos áldozata volt, március 14-én egy David Goreth Jones nevű 24 éves picket-et torkon talált egy fél tégla, két órával később kórházban halt meg. Thatcher közben a szerinte puhapöcsként viselkedő rendőrséget szorította sarokba. A politikai nyomásra egy országos parancsnoki központot hoztak létre, hogy még időben, elegendő rendőrrel szálljanak szembe a picket-csoportokkal. Egyes megyékben, mint Notthingham, Yorkshire vagy Derbyshire ostromállapot alakult ki. A nyugalomhoz szokott angol vidéket mintha egy idegen hadsereg szállta volna meg. A bobbik a kritikus területeken minden elhaladó járművet átvizsgáltak, a vidéken felduzzadt rendőri erőket laktanyákban szállásolták el. Az utakat ellepték a járőrök és ellenőrző pontok, az égen helikopterek köröztek. Naponta átlagban 200 letartóztatás történt, az MI5 a csoportok feltételezett vezetőinek a sarkában volt. A legrosszabb híre a fővárosi bobbyknak volt, a helyiek viszont nem szívesen feszítették a húrt, hiszen „másnap” is ott szerettek volna élni.
 

 A sztrájk az egyszeri rendőrnek amúgy a túlórák miatt remek pénzkereseti lehetőség volt, a szolgálat leadása után pedig elárasztották a helyi pubokat. A picket és a családja viszont az elmaradt fizetések miatt szabályosan éhezett, ez így ment hónapokon keresztül. Ahogy hidegebbre fordult az idő, a gondok a fűtéssel is gyarapodtak.

 Orgreave, a kicsiny Yorkshire-i település neve valószínűleg az angolok 99%-ának sem mondott semmit. Scargill a helyi kokszoló üzemet akarta blokád alá venni, vagyis a picket-ek az energiatermelést célozták meg. A sztrájkolóknak azt kellett megakadályozniuk, hogy a nyersanyagot be- és a kokszolt szenet elszállító teherautók ne juthassanak be a létesítménybe. Csakhogy ezúttal a rendőrség készen állt, a helyszínt pedig könnyen el lehetett szeparálni a vidéktől. Az üzemhez vezető keskeny útnak egy hídon is át kellett haladnia. Ez önmagában még kedvezhetett is volna a bányászoknak, de a bobby-k hamarabb odaértek. Május utolsó hetében már állt a bál. A picketelők időről időre megpróbálták a teherautó-konvojok bejutását megakadályozni, de a gumibotok, a lovas rendőrök, a rendőrkutyák ezt megakadályozták. A helyzet kezdet szabályos háborúra emlékeztetni, a tüntetők az elmaradhatatlan kődobálás mellett telefonpóznákkal próbálták a rendőrsorfalat áttörni, a lovasok ellen utak mentén drótokat feszítettek ki. Minden erőfeszítés ellenére az összes teherautó átjutott, de Scargill tovább erőltette a helyszínt és június 18-ára egy minden addiginál nagyobb blokádakciót tervezett.
 
Folytatása következik

 

 

Címkék: anglia 1984 sztrájk bányász csata szakszervezet margareth thatcher arthur scargill orgreave ian mcgregor

Lángokban az ország, a Brixton-franchise 1981-ben

2010.01.31. 11:51 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 

 A Brixton-i harag három napját az angol történelem legnagyobb zavargásaként is számon tartják. A pusztítás és az anyagi kár, a hatóságok elleni nekikeseredett gyűlölet megkérdőjelezte a terhelt múlt ellenére is sikeresnek tartott angol integrációs modellt. A faji zavargásokról addig legtöbbeknek a 40-es és 60-as évek Amerikája ugorhatott be, de Brixton innentől kezdve fogalommá vált. A baj pedig nem járt egyedül, Brixton után „megmozdult” az ország. Még ugyanabban az évben Liverpool Toxteth nevű kerületében az egyik legrégebbi bevándorló, nyugat-indiai származású közösség fiataljai „lázadtak fel”. A körülmények és a zavargásokat kiváltó okok kísértetiesen emlékeztettek a Brixtonira; elszegényedett kerület, teljes bizalmatlanság és kapcsolatnélküliség a rendőrség és a helyi közösségek között.
 
 

Törvénynélküliség Liverpoolban

 

 1981. július 4-én, szombaton Liverpool 8-ban, vagyis Toxteth-ben az igazi balhé akkor kezdődött el, amikor este 9-kor annak rendje és módja szerint bezártak a helyi pub-ok. A korábban a rendőrségtől elszenvedett vélt vagy valós sérelmek hatására a fiatalok gyújtogatásba és fosztogatásba kezdtek. Az utcán barikádot emeltek, a kerülni próbáló autósok járművét a lilára vert tulaj szeme láttára gyújtották fel. Más zavargók nekihajtottak a buszmegállóknak, hogy lerombolják őket. De a vandalizmust talán legjobban az üzlettulajdonosok szenvedték meg, nemcsak kirabolták őket, hanem a maszkos huligánok amit nem tudtak magukkal vinni, azt igyekeztek tönkretenni. A tűzoltóknak muszáj volt rendőri kíséretet adni. Vasárnap este a vörös kakas újra felszállt, de a „Brixton-i franchise” itt is megfigyelhető volt. A zavargás túl szervezett volt ahhoz, hogy spontán legyen.  Gyakorlatilag a sarki fűszerestől a szupermarketekig minden üzletet kipakoltak és feldúltak. Pusztult a közös örökség is, évszázados hagyománnyal bíró intézmények és klubok égtek ki.
 
 
A tömegnek észrevehetően taktikája és „vezénylő karmesterei” voltak. Amíg a maszkos, benzines palackos gang-ek lekötötték az egyenruhásokat, addig a kifosztandó üzletek előtt igazi bevásárlókocsi sorok alakultak ki, csak éppen senki nem fizetett, és a „vásárlók” mindent feldúlva hagytak maguk után.
 
 A külső szemlélőnek feltűnhetett, milyen fiatalok is zavargók valójában. Sokan azok közül, akik ordítozva állvány-rudakkal rontottak neki a jelvényesek plasztik pajzsainak, alig lehettek többek 15-nél. Még egy dolog szembeszökő volt; habár a kb. 5000 főre becsült Brixton-i zavargók egyharmada volt fehér, itt a színesbőrűek voltak kisebbségben. Az utcán papírok, szerződések nélküli koalíció jött létre a rasszok között a közös, gyűlölt ellenség, a hatóságok ellen. A pajzsaik mögött rettegő feketesisakosok egészen elképesztő jeleneteknek voltak tanúi és elszenvedői. A zavargók még egy bulldózert is szereztek, hogy utána azzal felemeljenek és elhajítsanak egy rendőrautót, hogy megtörjék a sorfalat. Az Észak-Írországot megjárt rendőrtisztek, akikre konkrétan azelőtt már rá is lőttek, sokkal ijesztőbbnek találták ezt a fajta zavargást. Az egyszeri talpas 8-12 órákat az éjszakában tiporódva, lángoló pajzzsal nézett farkasszemet a halálát akaró, nekivadult csőcselékkel, miközben a leblokkolt fejesek a nem tudtak a hogyan továbbról dönteni. A 800 helyi rendőr elveszítette a helyzet felett az irányítást, a parancsnokaik pedig túl távol voltak, hogy reálisan ítéljék meg az eseményeket. A környező városokból behívott erősítésekkel a legerőszakosabb társaságokat vissza tudták szorítani, de a kisebbek közben továbbra is nyugodtan fosztogattak és romboltak tovább. A balhét nem kereső helyiek ezt a taktikát látva joggal érezhették úgy, a rendőrség magukra hagyta őket. A Liverpool-i városi tanács vezetése egyenesen a hadsereget kérlelte, hogy csináljanak végre rendet az megóvni képtelen rendőrség helyett.
 
 

 Forró vizet a zsarukra

 
 Toxteth-é az első (Észak-Írországot leszámítva), az Egyesült Királyságban bevetett könnygáz kétes dicsősége is. Július 7-én, a zavargások negyedik napján 25 gáztartályt lőttek rá a zavargó tömegre. Ketten megsérültek, a tartályokkal valószínűleg nemcsak „közé”, hanem belé is céloztak a rend felbőszült őrei, de a módszer bevált. A sorfal rendőrei számára úgy tűnt, a tartályok az utolsó lehetséges pillanatban érkeztek, de ahogy terjedni kezdett a könnygáz, a tömeg ereje percek alatt megtört, és az egyenruhások végre visszanyerték az irányítást. Kisebb rendzavarások, gyújtogatások még történtek, de a háború az utcáért véget ért. A rendőri taktikák a kudarcok és a kritikák súlya alatt némileg fejlődtek, alakzatban végigvonulva, a gumibotjaikat ütemesen a pajzsaikhoz verve szorították ki a zavargókat, vagy a rendőrségi furgonokat – mintha tank lenne- futva követve söpörték ki az utcákat.
 
 Toxtethben a 244 letartóztatott több, mint 90 %-a fehér volt, 30rendőr került kórházba, az anyagi kárt font milliókban lehetett mérni. A helyi fiatalság a számlát még nem tartotta rendezettnek, három héttel később újból fellángolt az erőszak, de az ezúttal felkészült egyenruhások kesztyű nélkül öklöztek. Egyszerűen belehajtottak páncélozott Land Roverijeikkel a tömegbe, majd a szétszóródott zavargókon a gumibotok kezdtek el „dolgozni”. Ezzel a módszerrel sikerült egy nyomorékot is halálra gázolni. A tömeg a rendőrsorfalnak irányított lángoló autókkal, barikádokkal, az épületek felső szintjeiről lezúdított forró vízzel válaszolt.
 
 

1981, a Riot éve

 

 Brixton után még lehetett kontraproduktív rendőrségi módszerekről, (nem intézményes) faji megkülönböztetésről, a zavargásokról, mint szegénylázadásokról beszélni, de a Toxteth-i, és más városokból érkező képeket látva a televízió előtt először ledermedt közönség kezdett belefásulni az erőszak és a rendnélküliség képeibe. Hiába emelték fel a szavukat a helyi tisztviselők a tolerálhatatlanná váló helyi viszonyok miatt, és hogy a lázadó fiatalok végső soron a saját környezetüket pusztítják, a hétköznapi polgár rendet és nyugalmat akart. Generációs problémáról is szó lehetett, a bíróságokat és kórházakat rendszerint kétségbeesetten elárasztó szülők nem tudták a gyermekeiket irányítani, nem tudtak rájuk hatni oly módon, hogy azok úgy érezzék, megéri törvénytisztelőnek lenni. A zavargások a rend és a törvény uralma ellen irányultak, ezeket pedig a rendőrség jelentette számukra. Az egyszeri rendőr nem hitt el nekik semmit, és ők sem hitték, hogy hatósági közeg értük van, nem ellenük. A tipikus „rioter” 16-20 év közötti, munkanélküli volt egy elszegényedett belvárosból, gyakran munkanélküli szülőkkel, aki úgy érezhette, csak akkor kap maga és a körülmények, amik között él valami figyelmet, ha lángba borít pár épületet. Az okok, amik elindíthatnak egy zavargást összetettek és számosak voltak. Pusztán szegénylázadásként vagy faji zavargásról aligha volt szó, Anglia ennél is szegényebb, etnikailag vegyes lakosú városaiban nyugalom maradt.
 
 
 A beszéljünk a problémáról” hozzáállás maradéka akkor illant el, amikor olyan brutális halálesetek történtek, amiket egyértelműen a zavargók számlájára lehetett írni. Ráadásul a szervezett fosztogatás már az elejétől benne volt a pakliban. A különböző párti politikusok egymást okolták, de azzal, hogy Brixton megszűnt egyedülálló és figyelemfelkeltő jelenség lenni, a zavargásokat kiváltó valódi okok –bármik is legyenek azok- kezelése és a törvényhozók felelősségvállalása a szőnyeg alá lett söpörve. A rendpártiság győzedelmeskedett, a riot nem gazdasági-társadalmi, hanem rendőrségi-technikai problémává vált. A Brixtont követő un. Scarman-jelentés ugyan elítélte a rendőrség rasszista indíttatású túlkapásait, de általánosságban dicsérte az események alatti helytállásukat.  
 
 Indultak ugyan programok a legszegényebb kerületek problémáinak orvoslására, de általánosságban a 80-as években a munkanélküliség csak fokozódott és időről-időre újabb zavargások törtek ki. A bajt tipikusan valami rendőrségi intézkedés előzte, új elemként jelentkezett a fekete és fehérbőrű zavargók egyöntetű közös gyűlölete az ázsiaiak felé, az utóbbiák családi üzletei fő célpontnak számítottak. Halálesetek is történtek, a lángoló otthonukban vérbefagyott ázsiai fiatalokat találtak. A zavargás elfojtása már kezdett rutinfeladattá válni; elszigetelni a riot-zónát, beküldeni oszlopokban a rohamrendőröket, a tömeget szétválasztani, megtisztítani az utcákat, végül pedig a tisztogatás. A belügyminisztérium a helyi drogbárókat vádolta a zavargások szervezésével, aki valóban szívesebben látták az egyenruhásokat mással lekötve, minthogy az ő üzletüket zaklassák. A zavargóknál ebben az internet előtti korban kész útmutatókat találtak benzinbombák készítéséhez. A rendőri vezetők fő magyarázatként a bűnözői szál pártján voltak és a rendőrség ekképp is cselekedett. Négy évvel a „nagy” zavargás után Brixtonban ismét állt a bál. Egy razzia során a keresett fekete gyanúsított anyját véletlen meglőtték. A gyors és nyilvános bocsánatkérés ellenére 1500 felbőszült fekete fiatal ostromolta meg a helyi parancsnokságot. Brixton utcái egy éjszakára visszautaztak az időben, de rendteremtés ezúttal gyorsabban ment.
 

"England...Riot, riot, riot..."


Államnélküliség a Broadwater Farm-on

 
 
 Az 1985-ös év ezzel még nem múlt el. Az észak-londoni londoni Tottenham-ben, egy viszonylag új, Broadwater Farm-nak nevezett lakótömb 71%-ban nyugat-indiai eredetű lakosságának fiatalsága hívta ki a rendőrséget. A környéknek nagyon rossz híre volt, a londoni rendőrség is úgy tartotta nyílván, ahol még nem dőlt el, ki is az úr az utcán. A fiatalok szervezetten készültek a „csatára”, a razziák során felhalmozott benzines-palack készleteket lehetett találni, nyáron az egymás kóstolgatása mindennapos volt. Ahogy abban az évben Brixtonban, itt is egy razzia után pattant el az a bizonyos húr. Egy rutin házkutatás során a letartóztatott anyját intézkedés közben fellökték, aki szívrohamot kapott és bele is halt. A későbbi ítélet felmentette az intézkedő rendőröket a felelősség alól, de ez persze itt nem segített. 1985. október 6-án este szúró-vágó, ütő-szerszámokkal állig felfegyverzett dühös, színesbőrű tömeg vonult fel. Négy kereszteződés mentén lángoló autókból állított barikádokkal jelölték ki a „területüket”, az áthaladókat „levámolták”. A rohamrendőrök első támadását visszaverték, lőfegyverek is előkerültek, az egyenruhások a benzinbombazápor alatt behúzott nyakkal próbáltak helytállni.
 
 
 Legalább 1300 rendőr gyűlt össze a telep körül, de csak néhány százat vetettek be. A furgonokban várakozók szívszorítva hallgatták a rádióikon a bejutni próbálok segítséghívásait. A helyi viszonyokat ismerő, felkészült anti-riot különítményt valami különös oknál fogva hazaküldték. Helyettük gumilövedékes lövészek érkeztek, de a helyzet addigra lecsillapodott annyira, hogy nem kaptak végül tűzparancsot. Egy 40 éves rendőr, miközben a tűzoltókat próbálta meg védeni a támadásoktól elszakadt a társaitól. Holtan találták össze-vissza szabdalva, félig lefejezve, felismerhetetlen arccal.
 
 
 
 Keith Blakelock halálhírére a zavargást mintha elfújták volna, éjfélre az egésznek vége volt. A Broadwater Farm rendőri szempontból teljes fiaskó volt, senki nem mert döntéseket hozni,a 163 sérült egyenruhás közül 7-et értek golyók vagy sörétek. A Blakelock-gyilkosságért három embert ítéltek el életfogytiglanra. A per története is megérne egy külön misét, végül csak az egyik elítélt maradt börtönben egy korábban elkövetett gyilkosságért vagy emberölését, két magas rangú rendőrtisztnek pedig magát kellett tisztáznia bizonyíték-hamisítás vádja alól. Nem volt kétséges, a felindult rendőri testület felelősöket akart, méghozzá gyorsan. Az igazi tettesek ellen az elégtelen bizonyítékok miatt sosem indult eljárás. Ma a Broadwater Farm olyan muszlimmá vált jamaikai gyökerű fiatalok miatt vált híressé, akik állítólag öngyilkos merényletekre készülnek, pedig a 3-4000 lakosú, etnikailag és nyelvileg igen tarka telepen a munkavállalási viszonyok, a közbiztonság és az oktatás is sokat javult.
 
 

Brixton, ma már történelem?

 Az IPod-odat akarják, vigyázz az utcán a cuccaidra!

 
 Brixton sokat változott a 80-as évek óta. Az amúgy egyáltalán nem rosszképű, kedvező fekvésű kerület lakossága sokszínűbb lett. Egyre több, többnyire egyedülálló, vagy még gyereknélküli feltörekvő középosztálybeli keresett itt lakást vagy házat, az ingatlanárak a négyszeresére ugrottak. Brixtonnak ma tipikus belvárosi, multikulturális miliője van, a rendőrség igyekszik szorosabb kapcsolatot ápolni a helyi közösségekkel, az új rendőrparancsnokság felavatásából közösségi esemény lett, a visszaélések ellen online is panaszt tehetsz. A helyi vállalkozók és üzletemberek, a kisebbségek közösségi szervezetei is sok erőfeszítést öltek abba, hogy javuljon a kerület kétes híre.
 
 
 De hogy Brixton korántsem a béke szigete, az ma is rablások, lövöldözések, a járókelőket értékeik megőrzésére figyelmeztető táblák jelzik. Ma is vannak olyan utcák, amiket a hétköznapi polgár inkább elkerül. Ma már a fehérek és színesbőrűek nem keverednek bandákban, mint két és fél évtizeddel korábban. A 1981-ben, 1985-ben, majd utoljára 1995-ben zavargó generáció ma már felnőtt, és a gyerekei szocializálásával küszködik, akik inkább tisztelik a kést és a pisztolyt, mint a szülői tekintélyt. A munkanélküliség az etnikai kisebbségek között ma is kétszerese az országos átlagnak. A 2001-es nyári, észak-angliai összecsapások fehér és ázsiai fiatalok között jelzik, hogy még koránt sincs vége a történetnek.
 

 Ekkora helyen fogsz 5 évet csücsülni, ha fegyvert találnak nálad. Ne szúrd el az életed. Népnevelő felirat a brixtoni utcaköveken.

 

 

 

 

Címkék: anglia gyújtogatás zavargás 1981 london riot liverpool gyilkosság fosztogatás brixton toxteth broadwater farm keith blakelock

Törzsi háború Albionban, a XX. század végén

2010.01.28. 22:33 | TheQuestion | Szólj hozzá!

 

 A 80-as évek elején a zavargások a britek számára az Észak-Írországból, származó távoli képsorokat jelentettek az esti híradókból. A világháborúkat követő, a leszerelt katonák tömegei és a bevándorlók közötti konfliktusok, például a Notting Hill-i faji zavargások emléke már elhalványult, amikor 1981 áprilisában egyetlen nap alatt elillant az addigi látszólagos nyugalom. A káosz vette át az uralmat, nem valahol az egykori gyarmatokon, vagy a rebellis íreknél, hanem London központjától délre, alig egy óra metróútnyira, a híres-hírhedt Brixtonban
 
 A Második világháború lezárása után nem sokkal a brit törvények lehetővé tették a domíniumokról bevándoroltak számára az állampolgárság megszerzését és letelepedését a szigetországban. Nem csak az angolok által el nem végzett aljamunkákra kell gondolni, hiszen birodalom-szerte tanult, komoly, műszaki képzettséggel bíró, például nyugat-indiai- bevándorlókról volt szó, akiket a brit anyaország tiszteletére neveltek. Sok ezren közülük vállvetve harcoltak, szolgáltak az angolok mellett a frontok valamelyikén. A beilleszkedés nem ment zavarok nélkül. A bevándorlókat sokként érte a házigazdák zárkózottsága, „kulturálatlansága”, a beszűkülő életlehetőségek táplálta rasszizmus, különösen a leszerelt angol katonák nemegyszer tettlegességig fajuló dühe, akik a munka- és nőszerzésben színesbőrű vetélytársakat kaptak. Nem is volt jellemző, hogy a tanult bevándorlók a képzettségüknek megfelelő munkához jutottak. Mindenesetre a tengerentúli eredetű kolóniák az 1940-es évek végétől már nemcsak a nagy kikötővárosok képéhez tartoztak hozzá, hanem megjelentek a nem túl fogadóképes és nyitott angol vidéken is.
 
  A konzervatív Enoch Powell 1968-ban az elhibázott bevándorlás-politika miatt még az évszázad vége előtt bekövetkező faji háborút vízionált az Egyesült Királyságban. Szerinte a bevándorlók zöme valójában nem is akar beilleszkedni. Négyből három angol igazat adott neki, viszont ő maga elveszítette a tory árnyékkormányban elfoglalt pozícióját. Vannak, akik szerint Powell egymaga nyerte meg a konzervatívoknak az 1970-es választásokat.

Powellnek lett igaza?

 
 Az elszegényedett belvárosi Brixton kemény környéknek számított (tulajdonképpen részben ma is az). A főleg karibi eredetű második-harmadik generációs bevándorlók uralta utcakép mögött a negyed 25%-át alkotó színesbőrűek közötti ötvenszázalékos, vagy még nagyobb munkanélküliség, a virágzó drogüzlet állt. Ha Brixtonon hajtottál át, talán még az autórádiód is magától átállt reggae-re.
 
 
 
Azért ilyen kitűzővel ne sétálj be a "gettóba"...
 
 A konzervatív Thatcher-kormányzat erőskezű rendőrséget akart, és a szociális érzékenységéről sem volt híres, a lakásprogramokra költött pénzek három év alatt például kevesebb, mint a felére apadtak. Az önkormányzat legatyásodva tette szét a kezeit, nem voltak klubok, vagy más közösségi intézmények. Az elhagyott, romos házakban viszont egész éjjel állt a bál, szólt a zene, fogyott a crack. De éltek a lepukkadt városrészben szép számmal balosok, anarchisták és más peremre kerültek is, na meg azok, akik sikeresen kiemelkedtek, de nem tudtak még vagy nem akartak elköltözni. Brixton sok minden volt, de nem családbarát biztos nem. Övé volt a legtöbb londoni betörés kétes dicsősége. Nemcsak lopások, zsebelések, hanem a késelések lövöldözések is sokszor keserítették az ott lakók életét.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bad cops, bad cops...

 
 Ami a rend őreit illeti, sokan közülük a fehér bőrszínük ellenére is ugyanebben a gang-miliőben nőttek fel, az egykori punkok, szkínhedek, focidrukkerek egyenruhában is lényegében ugyanazért, az utca feletti uralomért küzdöttek az érdekes módon nem etnikai alapon szerveződött gang-ekkel. . Egy angol rendőr gyakorlatilag csak azért, mert nem túl fekete voltál, vagy túl punk, megállíthatott és megmotozhatott. Simán rád törte az ajtót, mert rosszhírű környéken laktál és nem nyitottál elég gyorsan. Visszatérő vád volt, hogy ha le akarnak meszelni, valahogy drogot „találnak” nálad. Az idősebb polgárok számára, akik már kikerültek a gang-világból, ne adj isten sikeresen elhelyezkedtek és élték, ahogy tudták a maguk életét a rendőri vegzálás alig tűrhetőnek a fiatalok  számára megbélyegzésnek számított. 
 
  Némi izelítő abból, milyen indulatok is dolgoztak az utcán...A bobby-k nem voltak mindig ilyen visszafogottak, mint ez a kamera felé tekintő úriember.
 
 A kanócot a puskaporos hordóhoz végül 1981 áprilisának elején egy masszív, egész Brixton-ra kiterjedő tömeges, drogellenes razzia gyújtotta meg. Nem ez volt az első ilyen akció, a fekete közösség pedig nem felejtett. A „nehézkezű” hírében álló Különleges Járőrcsoport (Special Patrol Group) akciójának ráadásul nagyon szerencsétlen módon adtak nevet, ugyanis a Swamp 81 művelet már a nevében is a bevándorlás-ellenes politikai erők retorikájára emlékeztetett, akik szerint az etnikai kisebbségek „elárasztják” az öreg Angliát. Az akció eredményeképpen a rendőrség és a helyi közösségek kapcsolata romokban hevert. A mindennapos tevékenység mögött az utcákon eluralkodott a feszültség és az elfojtott, robbanásra váró indulatok. Még veszélyesebb lett kimenni, a magukat megalázottnak érző fiatalok bárkibe beléköthettek, aki eléjük került.

 
 Az angol punk-rock band The Clash a közelgő visszavágásról énekel 1978-ban, némi reggae beütéssel.

 

Szárnyra kapó szóbeszéd

 
 Április 10-én pénteken két közrendőr egy szintén színesbőrűek által üldözött fiatalt pillantott meg, akiről kiderült, hogy szúrt sebe van. De hogy azt kitől és hogyan szerezte, azt nem volt hajlandó elárulni, közben pedig kisebb tömeg gyűlt az intézkedni próbáló rendőrök köré. A sérült kihasználva a haragvó rendőrellenes hangulatot egy alkalmas pillanatban meglépett, az összegyűlt tömeg pedig a rendőröket akadályozta az üldözésben. Az illetőt később egy magánházban megtalálták és egy taxiba ültetve megpróbálták először bevinni (a taxit járőrkocsival követték). Nagyon rossz bőrben volt, az egyik közlekedési lámpánál várakozva felfedezték, hogy megsérült a tüdeje és azonnal kórházba kell szállítani. Az aprócska konvoj megállt, hogy bevárja a mentőket, amikor beütött a baj. Kb. negyven felpiszkált fekete fiatal vette körül a taxit abban a tudatban, hogy a rendőrök sebesítették meg az áldozatot. A sérültet a magyarázkodás ellenére erőszakkal elvitték. Később kiderült, hogy végül kórházba került, ahonnan saját maga mindössze három nap múlva kijelentkezett. Addigra már mindennek vége volt.
 
 A szóbeszéd a rendőrök által megsebesített fiúról megállíthatatlanul, futótűzként terjedt az utcán és a helyi közösségekben. A két rendőr közben már feléjük dobott mindenféle repülő tárgyakkal és az egyre csak gyarapodó tömeggel küszködve erősítésért rimánkodott. A tömeg lecsillapítására esély sem volt, a légkör elsősorban a fiatalok bandái és a hatóságok között lehetetlenül meg volt mérgezve. A rohamrendőr-felszerelés nélkül érkező erősítés ugyan szétszórta a tömeget, de végleg szétoszlatni nem tudta, a dobálás csak fokozódott, több egyenruhás meg is sérült. Az éjszaka viszont már látszólagos nyugalomban telt el, a hangulatkeltőket úgy tűnt, sikerült kiemelni, a gyalogos járőrök a szolgálat leadását várták.
 

 

  Közöttem és a vérem akaró, nekivadult tömeg között egy szál plexi-pajzs. És ez így ment órákon át az éjszakába nyúlóan.

  A sötétség leple alatt azonban az utcai bandák háborúra és leszámolásra készülődtek. A gang-ek által főhadiszállásként használt elhagyott épületekben rögtönzött fegyverek, benzines-palackok készültek. A legtöbb család számára piacolással telő szombat reggel terjedt a pletyka, hogy a fiatal meghalt a kórházban. Az utcán valami végleg elpattant. A rendőröket egyre több támadás érte, egy menekülni próbáló, az intézkedésnek ellenálló feketét betuszkolni egy rendőrségi furgonba még csak sikerült valahogy, de egy kb. 150 fős tömeg megpróbálta a járművet felborítani. Ahogy az az előző nap történt, az erősítést kőzápor fogadta. A gumibotos roham elől a tömeg a mellékutcákba szóródott szét, de a probléma ezzel nem lett megoldva. A tömeg megérezte az erejét, a rendőri rohamok előtt szétfolyt, de utána gyorsan összeállt megint és ellentámadásba lendült. Közben üzletek ablakait törték be, elkezdődött a módszeres fosztogatás. Nagyon úgy nézett ki a dolog, mintha szervezett lenne, amíg kisebb csoportok sakkban tartották a fő útvonalakat az ellenőrzésük alatt tartani akaró rendőröket, addig mások vittek mindent, ami mozdítható.
 

 

"Gyújtsuk fel..."

 

 A rendőrök talpa alatt nagyon forróvá vált átvitt és valós értelemben is a talaj, amikor elkezdtek körülöttük robbanni az első benzines palackok, olyan mennyiségben, hogy az a háttérben komoly készülődésre utalt. Pajzsok híján kukatetőkkel próbáltak védekezni, de ami ezután következett, arra nem lehettek felkészülve. Erre a napra a káosz vette át az uralmat, a lángok között magukat tartani próbáló rendőrök körül elfogyott a levegő, nem voltak urai a helyzetnek. A lövedékek a tetők irányából is záporoztak feléjük, igaz lövések is dördültek, és azokat nem a karhatalom tagjai adták le. A rendőrautókat a zavargók egy pillanat alatt felborították és felgyújtották, a lángoló járművekből barikádokat emeltek. A rossz konstrukciójú pajzsok is lángra kaptak, gyorsan meg kellett tőlük szabadulni. A kivonuló tűzoltókat és a mentőket is megtámadták.
 
 Barikád-emelés Brixton-módra. Végy egy rendőrségi furgont, borítsd az út közepére és gyújtsad fel. Még nagyon a zavargások elején lehetünk, ennél sokkal több szemét lesz az úton.
 
 
 
  A lángok, a hangzavar, a segélykiáltások mintha az 1940-es Blitz-et hozták volna el újra Londonba. Az idősebb helyiek és a szülők megpróbáltak közvetíteni, de mást ők sem tudtak mondani a rendőröknek, minthogy hagyják el a negyedet, a fiatalok ellenséget látnak bennük.
 
  Csak az éjszaka közepére sikerült úgy-ahogy helyreállítani a rendet. A rendőri erők a riot-szektort egyszerre két, ellentétes irányból rohamozták meg. Az akciót heves ellenállás kísérte, de a taktika működött, Brixtont lényegében elszigetelték a többi városrésztől, a pillanatnyi győzelmet azonban a felgyújtott épületek lángjainak pattogása kísérte. Egy kisebb egységet, ami elszakadt a főerőtől, fehér ember által addig nemigen hallott csatakiáltások kíséretében megvertek és szétszórtak a randalírozók. De akadtak jócskán olyan fehér fiatalok, punok és anarchisták is, akik fekete bőrű „elvtársaikkal” a régen várt osztályharcot élték meg az eseményekben és éppúgy utcakövet ragadtak. Aznapra a fehér gang-ek is a színes bőrű riválisaik oldalán „harcoltak”. A háborús övezetté vált Brixton éjszakai egén megjelentek az infravörös kamerákkal és futballpályányi területet megvilágítani képes fényszórókkal felszerelt rendőrségi helikopterek is.
 
 
 Csata utáni tájkép...

 

A harag három napjának mérlege

 
 
 Reggelre még bőven akadt lángoló épület, de a zavargás intenzitása csökkent. A csökkenés relatív fogalom, vasárnap reggelig 117 autó semmisült meg vagy rongálódott meg (köztük 56 rendőrségi), 279 rendőr sérült meg és 28 épületet gyújtottak fel. Vasárnap „csupán” 89 épület és jármű rongálódott meg és 122 rendőr sérült meg, de a legrosszabb már mögöttük volt.
 
 
 
 A gyújtogatások alábbhagytak, de a fosztogatás folytatódott. A civil sérültek számát találgatni lehet, csak néhány tucat fordult orvosi ellátásért. A rendcsináláshoz végül legalább 1000 rendőr kellett. A zavargók körülbelül harmada volt fehér. A 257 letartóztatás kétharmadából született elmarasztaló ítélet. Brixton azonban nem állt egyedül, hamarosan más települések is megtapasztalták a káosz, a zavargások teljes erejét.
 
  Ezek a tűzoltók már nyugodtan dolgozhatnak. A srácok talán éppen azt próbálják meg felfogni, hogyan is fordulhatott ki a világuk magából egyetlen éjszaka alatt.
 
Folytatása következik...
 
 

 

Ha mélyebben érdekel a dolog, feltöltöttem még pár linket!

Címkék: anglia reggae the clash gyújtogatás rendőrség zavargás 1981 rasszizmus munkanélküliség fosztogatás brixton enoch powell